A mesterséges intelligencia legnagyobb veszélyei az oktatásban

Két szemeszteren keresztül kísérelték meg matematikai kurzusaikon ChatGPT-szerű mesterséges intelligencia használatát a Corvinus oktatói: diákjaik mindvégig szabadon használhatták feladataik elkészítéséhez, sőt, vizsgáikhoz is a MI-t. Az eredmény a két oktatót is meglepte: csökkent a hallgatók motivációja és a csoport általános tudásszintje, valamint jobban kiéleződtek a hallgatók közötti társadalmi egyenlőtlenségek is.  

A mesterséges intelligencia rövidesen teljesen átalakíthatja az oktatás kereteit, és ennek a folyamatnak jócskán lesznek negatív hatásai a tudáselsajátítás eddig megszokott módjára. Ebben látják a MI legfőbb veszélyét az oktatásban a Corvinus tanárai, Benedek Márton és Sziklai R. Balázs, akik matematikai kurzusaikon két féléven keresztül korlátlanul engedték hallgatóiknak a ChatGPT-hez hasonló eszközök használatát.

Úgy ad megoldást, hogy közben a megértés elsikkad
Úgy ad megoldást, hogy közben a megértés elsikkad
Fotó: Depositphotos

A két oktató a hallgatók motivációjának növekedését várta a mesterséges intelligencia használatának lehetővé tételétől, de pont az ellenkező hatást érték el vele:  

A jók nem nyernek 

„A rosszabb tanulók örültek a könnyebb megoldási útnak, a jó tanulók pedig rájöttek, hogy kevesebb energiabefektetéssel is elérhetik ugyanazt az eredményt, ezért nem is fáradoztak tovább a hagyományos tanulási módszerekkel” – mondja Benedek Márton, és hozzáteszi, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával való megoldása során pont az alkotás, hibázás és a megértés fontos fázisai vesztek ki a tanulási folyamatból.  

2023 tavaszán − a Corvinus oktatóinak első MI-t beengedő kurzusán – még csak pár hónapja jelent meg a ChatGPT, ekkor még alig néhány hallgató használta ezt az eszközt. Az egy évvel később megtartott kurzusukon azonban már szinte minden hallgató alkalmazta a ChatGPT-szerű platformokat.

Egy év alatt olyan elterjedtté vált a mesterséges intelligencia használata és annyit finomodtak ezek az eszközök, hogy a hallgatók többsége vakon rábízta magát, és meg sem próbálta megérteni a feladatok megoldásához vezető folyamatot.  

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo