Az MI veszélyei

A mesterséges intelligenciával ellátott megoldások egyre nagyobb szerepet kapnak a gazdasági versenyben is. Akad azonban számtalan kihívás, amelyet mindenképp kezelni szükséges, továbbá újszerű üzleti és jogi kockázatok is felmerülnek, melyek mérséklése többletfeladatot ró a fejlesztő és adaptáló szervezetek nyakába. Ráadásul a technológiai fejlettség elérte azt a szintet, hogy most már szükséges elgondolkodni azon, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló szabályokat felül kell-e vizsgálni.

„Az Európai Unió most készülő rendelettervezete, az AI Act bizonyos kihívások kezelésére tesz kísérletet, célja inkább a megelőzés, a hátrányos helyzetek kiküszöbölése. Az első, nehezen érthető és nagyon technológiai szövegezési verzióhoz képest a jelenlegi, harmadik szövegtervezet sok előrelépést tartalmaz. Jól definiált például a mesterséges intelligencia rendszerek fogalma, amely kulcsfontosságú egy ilyen jogszabálynál. Több olyan alfogalmat is bevezettek, melyek jól mutatják, hogy az EU reflektál a folyamatos változásra, bekerültek a tervezetbe például az alapmodellek és az általános célú mesterséges intelligencia rendszerek fogalmai is” – véli Dr. Barta Gergő a Deloitte Magyarország kibervédelmi tanácsadási üzletágának vezető menedzsere.

„Az EU, mint jogalkotó szinte a világon elsőként tesz kíséretet arra, hogy átfogó szabályozás szülessen ebben a kérdésben, és ilyenkor nagyon gyakran felmerül az idő előtti szabályozás kérdése, ez pedig sok esetben túlszabályozással párosul. Ahogy több szakértő is rámutatott: ha a jelenlegi szövegezés szerint alakul az AI Act, akkor az alkalmazóknak olyan kihívásoknak kell megfelelniük technológiai szempontból, amit nem is biztos, hogy képesek megugrani” – emelte ki dr. Albert Lili, a Deloitte Legal ügyvédje, az adatvédelem, technológiai és IP csoport, a munkajogi csoport, valamint a mesterséges intelligencia megfelelőségi szolgáltatás specialistája.

Az még kérdés, hogy mikortól lép majd érvénybe a jogszabály, és mikor kell majd alkalmaznia a szervezeteknek, ugyanakkor nem szabad elfelejtkezi arról, hogy már vannak alkalmazandó jogszabályok, például az adatvédelem területén a GDPR. Egy megbízható mesterséges intelligenciarendszer egyik alappillére, hogy a fejlesztők és az MI megoldásokat alkalmazók egyaránt figyelembe vegyék az adatbiztonsági és az adatvédelmi követelményeket, a piaci szereplők pedig transzparensen kommunikálják, hogy milyen adatkezelési műveleteket végeznek, milyen adatokat gyűjtenek, azokat milyen célból használják fel. Ezzel egyidejűleg pedig szükséges megfelelő kontrollt biztosítani az adatalanyoknak személyes adataik felett.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo