Vidéken száguld a panellakások ára

Van, ahol a panel már drágább, mint a tégla.

Ahol a panel már drágább, mint a tégla

Tatabányán és tágabban Komárom-Esztergomban, valamint Szombathelyen és Vas megyében a panellakások négyzetméterára 21, illetve 31 százalékkal nőtt egy év alatt, és mára meg is előzte a tégla lakásokét. Veszprémben, Miskolcon, Székesfehérváron és Békéscsabán is hasonlóan erős, jellemzően 15–30 százalékos drágulást mértünk.

„A vidéki nagyvárosok panelpiacán más a kereslet szerkezete, mint Budapesten. A lakótelepek általában jó tömegközlekedési kapcsolatokkal, felújított házgyári szigeteléssel, alacsonyabb rezsivel versenyeznek, a helyi téglakínálat viszont gyakran korszerűtlenebb, felújítandó állapotú. Emiatt nem alakult ki az a folyamat, ami Budapesten most a panelt lefelé, a téglát felfelé mozgatja” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

A házak négyzetméterára vidéken jóval elmarad a lakásokétól. 2026 első félévében átlagosan 505 ezer forint volt, szemben a panel 800 ezer, illetve a tégla lakások 850 ezer forintos szintjével. Ez abból adódik, hogy a házak alapterülete és telke nagyobb, így a fajlagos négyzetméterár alacsonyabb. A házak drágulása is mérsékeltebb volt, 11 százalék körüli.

Mit jelent ez vevőnek és eladónak?

A vidéki panellakás-tulajdonosok most jó helyzetben vannak: nemcsak hogy nem estek vissza az árak, de több nagyvárosban gyorsabban is nőttek, mint a tégla lakásoké. Eladóként ez erősebb alkupozíciót jelent, főleg ott, ahol a panel már utolérte vagy meg is előzte a tégla árát.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo