Váratlan fellendülés az építőiparban

Az építőipar volumene idén várhatóan az előző év szintjén marad. A vállalkozások száma 2,3 százalékkal csökkent a tavaly decemberihez képest, miközben az Opten CFI értéke 15,8 százalékra emelkedett, ami rekord fluktuációt jelez. Október pozitív meglepetést hozott, közel 500 új cég alapítása történt az ágazatban.

Az idei évben különösen éles kontraszt mutatkozik a megszűnő és az újonnan alapított vállalkozások között, a megszűnések száma messze felülmúlja az új alapításokat. Míg tavaly az egyensúly csak kis mértékben tolódott el a megszűnések irányába, addig mára határozottan kirajzolódott ez a tendencia.

Mind az új cégek alapításának, mind a megszűnéseknek a száma negatív rekordot döntött az elmúlt hat év viszonylatában, ami az ágazatban tapasztalható fokozott cégfluktuációra utal. Ez a folyamat komoly kihívásokat jelez az építőipar stabilitása és hosszú távú kilátásai szempontjából.

Az Opten által számított Cégfluktuációs Index (CFI) – amely a törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején működő vállalkozásokhoz – idén elérte az elmúlt öt év legmagasabb értékét, 15,8 százalékot. Ez jelentősen meghaladja az „egészséges” cégmozgásnak tekintett 12 százalékos szintet, amely legfeljebb ±2 százalékos eltéréssel tekinthető normálisnak.

(Forrás: Opten)
(Forrás: Opten)

Az építőiparon belül az egyes ágazatokban eltérő intenzitású cégmozgásokat tapasztalni, ami pontos képet ad arról, hogy hol jelentkeznek a legnagyobb nehézségek. A speciális szaképítés továbbra is stabilnak tekinthető, az idei 11,9 százalékos értékével a „jó sávban” maradt. Ugyanakkor az épületek építése terén kiemelkedően magas, 20 százalékot meghaladó fluktuációt regisztráltak, míg az egyéb építmény építés ágazatban 16,6 százalékos mozgás mérhető, amely szintén meghaladja az építőipari átlagot.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo