Váratlan fellendülés az építőiparban

Az építőipar volumene idén várhatóan az előző év szintjén marad. A vállalkozások száma 2,3 százalékkal csökkent a tavaly decemberihez képest, miközben az Opten CFI értéke 15,8 százalékra emelkedett, ami rekord fluktuációt jelez. Október pozitív meglepetést hozott, közel 500 új cég alapítása történt az ágazatban.

Az év végéhez közeledve egyre tisztábban kirajzolódnak az építőipar idei teljesítményének főbb jellemzői. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az év első kilenc hónapjában 0,9 százalékos növekedés figyelhető meg. Ez azonban az elmúlt két év trendjeit tekintve arra enged következtetni, hogy éves szinten a bővülés minimális lesz, és a termelési volumen várhatóan az előző év szintje körül alakul.

„Az ÉVOSZ 2025. évre egy még nehezebb évre számít, benne a társas vállalkozások további megszűnésével” – mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke, az INCONEX Kft. igazgatója.

Az, hogy a növekedés mértéke ennyire szerény, jól mutatja az ágazatot érintő folyamatos kihívásokat. Az állami beruházások befagyasztása, a megrendelések csökkenése, a munkaerőhiány és a lánctartozások továbbra is jelentős akadályt jelentenek a szektor fejlődése előtt. A kormány által bejelentett Új Gazdaságpolitikai Akcióterv az építőipart is érinti, több ponton is támogatást ígérve a szektor számára. Az ágazat szereplői számára kulcsfontosságú, hogy az intézkedések mielőbb életbe lépjenek, és érdemi támogatást nyújtsanak az iparág megújulásához és növekedéséhez.

500 új cég és 2,3 százalékos cégszámcsökkenés
500 új cég és 2,3 százalékos cégszámcsökkenés
Fotó: Depositphotos

Az Opten legfrissebb adatai szerint októberben tovább csökkent az építőiparban működő társas vállalkozások száma, amely már 65 ezer alá esett. Ez több mint másfélezerrel kevesebb céget jelent a tavaly decemberi adatokhoz képest, ami 2,3 százalékos csökkenést takar.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo