Vannak sötét fellegek a horizonton, de most is nőttek a befektetési alapok

Novemberben 5,2 százalékkal, azaz 448 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti a mind a fejlett, mind a hazai tőzsdén jelentős erősödést láthattunk, amit követett a hazai börze is. A devizapiacon a forint az euróhoz képest némileg, a dollárhoz képest azonban számottevően tudott erősödni.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az ingatlanalapoktól a hónap során 14,5 milliárdnyi tőke távozott. A hozamokra az ingatlanalapoknál természetesen most is lehetett számítani, amely segítette ellensúlyozni a tőkekiáramlást. Végül a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték 0,2 százalékkal lett több.

 

Az árupiaci alapok esetében 10,6 milliárdnyi friss tőke érkezését láthatjuk. A hozamok azonban nem alakultak kedvezően, így a vagyonváltozás mindössze plusz 0,6 százalék lett.

 

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében az elmúlt hónapban kisebb tőkebeáramlás volt tapasztalható 2,3 milliárdos értékben. A hozamok ezen javítani is tudtak, így a vagyon 1,5 százalékkal nőtt a hónap során.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo