Van mitől tartaniuk a tisztességtelen kereskedőknek és a kartellezőknek

Mint minden évben, idén is közzétette a Gazdasági Versenyhivatal az előző évi tevékenységről szóló beszámolóját. Az Országgyűlés részére készített jelentésben a GVH részletesen beszámol a hatóság 2023-as tevékenységéről: az indított és lezárult versenyhatósági eljárásokról, a lefolytatott átfogó ágazati vizsgálatokról, illetve a kiszabott bírságok alakulásáról. A beszámoló alapján a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners szakértője bemutatja a hatóság versenyfelügyelet terén végzett tevékenységét, különös hangsúlyt fektetve a vállalkozások számára orientáló információkra.

A GVH 2023-ban 41 versenyfelügyeleti eljárást zárt le és 34 új versenyfelügyeleti eljárást indított, amelynek több, mint fele fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok vizsgálata miatt indult. Az alábbi ábra mutatja a lezárt és az újonnan indított versenyfelügyeleti eljárások megoszlását ügytípus szerint. 

A megindított eljárásokhoz hasonlóan a versenyhatóság által lezárt ügyek és a kiszabott bírságok aránya tekintetében is a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatos jogsértések voltak túlnyomó többségben. A versenytanács 2023-ban 41 ügyben, 97 vállalkozással szemben hozott döntést versenyfelügyeleti eljárások keretei között, ebből 27 ügyben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal, 8 ügyben összefonodással, míg 5 ügyben versenykorlátozó megállapodással kapcsolatos eljárásokban.


Fotó: Bán, S. Szabó, Rausch & Partners

Kartellek elleni küzdelem

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat elleni fellépés mellett a versenyhatóság 2023-ban is fontos stratégiai céljának tekintette a kartellek elleni küzdelmet.

„A kartellek felderítésében a GVH-nak továbbra is a következő három kulcsfontosságú eszköz áll a rendelkezésére: a rajtaütések, az engedékenységi politika, illetve az anonim kapcsolatfelvételt lehetővé tevő kartell chat, amely 2016-os indulása óta egyre jelentősebb információszerző eszközzé bált a versenyhatóság kezében” – mondja dr. László-Bölcskei Kinga, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners ügyvéde.

A GVH vizsgálói 2023-ban 26 vállalkozásnál végeztek helyszíni kutatást versenyfelügyeleti eljárásban. Tekintettel arra, hogy a vállalkozások közti kommunikáció döntően elektronikus formában történik, így a rajtaütések során a hatóság elsősorban az elektronikus adathordozókról történő, digitális másolatok készítésére helyezte a hangsúlyt. A GVH 2023-ban összesen 5TB mennyiségű adatot vizsgált meg és dolgozott fel.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo