Új sztárrégiók vannak felemelkedőben a lakáspiacon

A lakáspiacot korábbi években jellemzően két számjegyű drágulás után a múlt év utolsó negyedévében kevesebb mint 2 százalékos áremelkedés volt éves szinten. Decemberben 0,8 százalékkal emelkedtek a lakásárak az előző hónaphoz képest. Az országon belül továbbra is nagyon komoly eltérések láthatóak. 

Új sztárrégiók vannak felemelkedőben

Az ingatlan.com lakásárindexe ugyan átlagosan 1,8 százalékos emelkedésről tanúskodik 2023-ban, az országon belül azonban jelentős, egyben ellentétes előjelű változások láthatóak. A gazdaságilag a legfejlettebb országrészek közé sorolt nyugat-dunántúli régióban például majdnem 5 százalékkal nőttek a lakásárak a múlt év utolsó negyedévében az egy évvel korábbihoz képest. Az észak-alföldi régió - köszönhetően az ottani fejlesztéseknek, egyebek mellett a Debrecen-környéki gyárberuházásoknak - még ennél is nagyobb, 5 százalékos meghaladó áremelkedéssel zárta az év utolsó hónapját” - tette hozzá Balogh László.

A teljes lakáspiaciot nézve a legfelkapottabbnak számító fővárosi és Pest vármegyei lakáspiacon lényegében elmaradt a drágulás, hiszen mindössze 0,4, illetve 0,8 százalékos volt az árnövekedés. A budapesti eredmény nagy szerepet játszott abban, hogy országosan 2 százalék alatt maradt az éves drágulás üteme. “A dél-dunántúli térséget is érdemes kiemelni, ott ugyanis 0,5 százalékkal csökkentek az árak egy év leforgása alatt” - fogalmazott a szakember.

Valós idejű adatok rajzolják ki a jövőt

Az ingatlan.com a múlt év őszén indította el a lakásárindexét, amely havi és negyedéves rendszerességgel ismerteti az országos és regionális lakásárak változását. “Ezzel pedig lényegében naprakészen és valós időben mutatja be az árak alakulását, ami a komoly támogatást jelent a lakáspiac szereplőinek, hiszen a naprakész adatokból következtetni lehet az előttünk álló időszak változásaira is.” - fűzte hozzá Balogh László.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo