Új kihívás elé néznek a cégek

Miközben a munkaerőhiány miatt minden nap számít egy pozíció betöltésében, a Z generáció alkalmazása újfajta kihívást állít a cégek elé: gyorsan felvehetők, de csak lassan és tudatosan illeszthetők be a szervezetbe. A klasszikus onboarding eszközök gyakran hatástalanok, a HR-eseknek pedig új szerepben kell helytállniuk: nem elég toborzónak lenniük, ma már mentorok, fejlesztők és szocializációs trénerek is egy személyben.

Nem babusgatásra, fejlesztésre vágyik a Z generáció a munkahelyeken

A Z generáció beillesztésére nincsenek mindenki számára működő sablonmegoldások, de néhány alapelv következetes alkalmazása jelentősen javíthatja a sikeres integráció esélyét. A legfontosabb, hogy a fejlesztést kezdetben ne csoportos tréningek keretében próbáljuk megoldani. A fiatalok az egyéni figyelmet értékelik igazán, míg a csoportos helyzetek gyakran feszélyezik őket, és sok esetben az idősebb generációkban is ellenérzést szülhet, hogy úgy érzik sokat kell „babusgatni” az új belépő Z-ket.

Fontos, hogy a szervezeti kultúra ne csupán az arculatban, hanem értékekben és viselkedési normákban is testet öltsön. A közösséghez tartozás érzése nem alakul ki attól, hogy van egy csocsóasztal az irodában, szükség van valódi közös célokra, példamutató vezetőkre és következetes értékközvetítésre.

De persze nem lehet az egész szervezetet alárendelni annak, hogy minden Z generációs munkatárs folyamatosan megerősítést kapjon. Ehelyett érdemes őket megtanítani arra, hogy felismerjék saját teljesítményük sikerességét anélkül, hogy állandó külső visszacsatolásra szorulnának. „Ez nem könnyű, de nem lehetetlen” – teszi hozzá Horányi-Kiss Annamária.

Végül pedig a kommunikációs normák átadására is külön figyelmet kell fordítani. Egy új kollégának tudnia kell, hogyan készüljön fel egy megbeszélésre, kit és milyen módon keressen meg egy kérdéssel, és mit jelent az, ha valamit határidőre vállal. Ezek a „munkahelyi alapszabályok” sok esetben nincsenek meg a Z generáció eszköztárában, de ha kapnak támogatást és világos kereteket, gyorsan tanulnak, és hosszú távon megbízható munkatársakká válhatnak.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo