Új kihívás elé néznek a cégek

Miközben a munkaerőhiány miatt minden nap számít egy pozíció betöltésében, a Z generáció alkalmazása újfajta kihívást állít a cégek elé: gyorsan felvehetők, de csak lassan és tudatosan illeszthetők be a szervezetbe. A klasszikus onboarding eszközök gyakran hatástalanok, a HR-eseknek pedig új szerepben kell helytállniuk: nem elég toborzónak lenniük, ma már mentorok, fejlesztők és szocializációs trénerek is egy személyben.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A Z generáció sok szempontból jól képzett, technológiailag felkészült és motivált – mégis rövid ideig maradnak, gyakran már néhány hónap után felmondanak. A HR-eseknek ma nem csak munkáltatóknak, hanem kísérőknek, mentoroknak, sőt időnként szinte „pótszülőknek” is kell lenniük. Fárasztó? Igen. Megéri? Ha jól csináljuk, akkor nagyon is.

Nem babusgatásra, fejlesztésre van szüksége a Z generációnak a munkahelyeken
Nem babusgatásra, fejlesztésre van szüksége a Z generációnak a munkahelyeken
Fotó: DepositPhotos.com

„A Z generáció munkahelyi sikeréhez nem elég alkalmazkodni hozzájuk, meg is kell őket tanítani arra, hogyan működik a munka világa. Ehhez tudatos, személyre szabott fejlesztésre van szükség, és kis túlzással kell valaki, aki a beillesztési időszakban anyja helyett anyja” – mondta Horányi-Kiss Annamária, a JIT Talent vezető tanácsadója.

Gyors toborzás, lassú integráció: miért működik ez együtt?

A Z generáció tagjai technikailag felkészültek, képzettek, a kiválasztásuk ezért határidős recruitment modellben kiválóan működik. Ugyanakkor 10 hónapon belül sokuk felmond, mert nem érzik magukat a csapat részének , nem kapják meg a kívánt visszajelzést, vagy nem értik a szervezeti szabályokat. A beillesztésük ezért nem zárulhat le az első munkanap után: fokozatos, egyéni alapú támogatásra van szükségük.

„Nem az a nehéz, hogy felvegyük őket, az a nehéz, hogy megtartsuk őket. A Z generáció egyéni figyelmet, értelmezhető visszajelzéseket és valós szocializációt igényel, nem csocsóasztalt” – hangsúlyozta a szakértő.

A JIT Talent gyakorlata szerint a fiatal munkavállalók megtartását nem a juttatási csomag, hanem a személyre szabott támogatás és az emberi interakciók minősége határozza meg. A legjellemzőbb kihívások közé tartozik, hogy a Z generáció tagjai bár technikailag felkészültek és szakmailag is gyakran kompetensek, hiányoznak belőlük a fejlett humán készségek. Sokan nem tudják például, hogyan érdemes köszönni egy megbeszélésen, vagy mikor és milyen formában szólítsanak meg egy vezetőt.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo