Új befektetés a láthatáron – mennyit lehet kaszálni vele?

Június 3-tól megújul a Magyar Állampapír Plusz állampapír: a befektetés kamatát érdemben megemelték, 5 év alatt az éves átlagos hozam 6,73 százalék lesz. Felmerül a kérdés, hogy mennyire borítja fel az új befektetési lehetőség az állampapírpiacot. Milyen időtávon érdemes az új MÁP Pluszt választani, és mikor éri meg jobban egy másik lakossági befektetés? A Bankmonitor szakértői ezeket a kérdéseket járták körbe.  

Melyik állampapír a nyerő, ha egy évre fektetnénk csak be a pénzünket?

Egyéves Magyar Állampapír 1MÁP jövő héttől már nem lesz elérhető, gyakorlatilag a helyette is a MÁP Pluszt ajánlja a kibocsátó. (Ez érthető, hiszen az 1MÁP korábbi 6 százalékos kamata elmarad a MÁP Plusz első évre érvényes kamatától.) Egy éves időtávon a bónusz állampapírnak a kamata akár háromszor is módosulhat, ezért ilyen időtávon ezzel a befektetéssel már nem foglalkozunk.

Egy év alatt a MÁP Plusz 6,25 százalék évi kamatot termel, mivel az első forduló kicsit hosszabb – június végéig tart – ezért ez 6,64 százalék tényleges kamatot jelent. Ráadásul a papírt továbbra is veszteség nélkül lehet eladni kamatfordulókor, vagyis a 6,64 százalék hozamot nem csökkenti kiszállási költség. Ez alapján 10 millió forint befektetésen 640 ezer forint nyereségünk keletkezne.

A FixMÁP egy 3 éves futamidejű, évi fix 7 százalék-os kamatozású papír. Ugyanakkor a futamidő alatt a kiszállási költség 1 százalék. 10 millió forint értékű befektetés 2025. június végére nagyságrendileg 660 ezer forint hozamot termel, ugyanakkor a kiszállási költség 100 ezer forintját is figyelembe véve is kicsivel több, mint fél millió forint lenne a profit. Ez azonban elmarad a MÁP Pluszon elérhető nyereségtől.

Vannak viszont további alternatívák, amelyekről nem szabad megfeledkeznünk. Első évre a PMÁP évi 7,9 százalék kamatot kínál, ugyanakkor 2025 áprilisában van a kamatfordulója, az új kamatot pedig a 2024-es infláció alapján határozzák majd meg. Ez alapján a második periódusra az új kamat – az MNB inflációs várakozása alapján – várhatóan 4,8 százalék körül lehet. Egy év után az inflációkövető papírból nagyságrendileg 1 százalék költség mellett lehet kiszállni, ezt is figyelembe kell venni a kalkuláció során. Az inflációkövető papír 10 millió forint befektetése esetén 2025. június végére a kiszállási díjat is figyelembe véve 690 ezer forint hozamot tud termelni. Ez meghaladja a MÁP Plusszal elérhető nyereséget. Ezek alapján ezen az időtávon még mindig az inflációkövető befektetés lehet a nyerő.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo