Történelmi pofont kapott az osztrák gazdaság a járványtól

Történelmi léptékű visszaesést szenvedett el 2020-ban az osztrák gazdaság a nemzeti statisztikai hivatal, a Statistik Austria kedden kiadott közleménye szerint.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ausztria bruttó hazai terméke 2020-ban 6,7 százalékkal esett vissza, jóval nagyobb mértékben a nemzetközi gazdasági és pénzügyi válságban 2009-ben elszenvedett 3,8 százalékos csökkenésnél. Az osztrák gazdaság teljesítménycsökkenésénél kisebb mértékben, 4,6 százalékkal csökkent az ország legfontosabb kereskedelmi partnere, Németország bruttó hazai terméke, és az Európai Unió GDP-csökkenése is kisebb volt, 5,9 százalékos az Eurostat adatai alapján.

Tobias Thomas, a Statistik Austria vezérigazgatója elmondta, hogy "a koronavírus-járvány teljes erővel telibe találta az osztrák gazdaságot" és szinte minden gazdasági ágazatban jelentős teljesítménycsökkenést okozott. A visszaesés a vendéglátást, a gasztronómiát, a kulturális és szórakoztatóipari rendezvényszervezőket, valamint a személyes kontaktust igénylő szolgáltatásokat érintette a legsúlyosabban. "Idő közben azonban az osztrák gazdaság sikerrel vette a fordulatot és a második negyedév végére teljesítménye már megközelítette a válság előttit" - tette hozzá.

A statisztikai intézet kimutatása szerint a feldolgozóiparban 5,6 százalékkal csökkent a teljesítmény, a szolgáltatásokban pedig 7,3 százalékkal. Az építőipar 3,0 százalékos csökkenéssel vészelte át a válságot. A szolgáltatóiparon belül a vendéglátás és a gasztronómia 40,1 százalékos visszaesést szenvedett el. A kulturális és szórakoztatóipari rendezvényszervezőknél 19,7 százalékos volt a visszaesés, a közlekedési szolgáltatásoknál pedig 13,0 százalékos. A kereskedelmi ágazatokban 4,2 százalékkal csökkent a teljesítmény, a pénzügyi és biztosítási ágazatokban viszont 5,1 százalékkal emelkedett.

A koronajárvány súlyosan érintette a gazdaság keresleti oldalát is. A fogyasztás 6,3 százalékkal, történelmi léptékben esett vissza. Ezen belül a lakossági fogyasztás 8,7 százalékkal. A legnagyobb mértékben a szolgáltatások igénybe vétele esett vissza, de az olyan fogyasztási cikkeké is, mint a cipő és a ruházati cikkek. Az élelmiszerek fogyasztása azonban emelkedett.

A beruházási javak kereslete 5,2 százalékkal csökkent, ezen belül a szállítási eszközöké a legnagyobb mértékben, 10,9 százalékkal. Az ipari gépek és berendezések kereslete 7,8 százalékkal csökkent, az építőipari kereslet viszont csak 3,7 százalékkal mérséklődött.

Az áruexport 7,8 százalékkal csökkent tavaly, az import pedig 6,4 százalékkal. A szolgáltatások exportja és importja ennél jóval nagyobb mértékben, 17,3 és 16,8 százalékkal csökkent - nem utolsó sorban az utazási korlátozások miatt.

Munkaórában számítva 8,7 százalékkal csökkent tavaly Ausztriában az élőmunka teljesítménye. A válság társadalmi következményeinek kivédésére bevezetett olyan intézkedéseknek köszönhetően azonban, mint a részmunkaidős foglalkoztatás, az állásban lévők és az önálló dolgozók száma mindössze 1,9 százalékkal, 90 ezerrel csökkent 4,7 millióra.

Véleményvezér

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo