„2027 januárjában így már biztosan láthatjuk, hogy a felülvizsgálat alá kerülő projektek közül melyek és milyen formában valósulhatnak meg. Jövő év elejére pedig az is eldől, hogy mik lesznek a bérlakásprogram részletei, aminek beruházási volumene a közlekedési és beruházási miniszter számításai szerint meghaladhatja az 1000 milliárd forintot is. Ez már olyan nagy volumen, amiből több tízezer lakás megépítése is finanszírozhatóvá válhat” – tette hozzá az ingatlan.com szakértője.
Tízezer új lakás lehet érintett: óriási átrendeződés jöhet a lakáspiacon
Nem kell leállniuk azoknak a kiemelt lakásberuházásoknak, amelyek már rendelkeznek jogerős építési engedéllyel, így az ezekben lakást vásárlókat sem érinti közvetlenül a kormány mostani döntése. A felfüggesztés azokra a fejlesztésekre vonatkozik, amelyek még nem kapták meg a szükséges építési engedélyt. Ez azért is lényeges, mert a kiemelt projektek különböző ütemeiben összességében több mint tízezer új lakás megépítését tervezik Budapesten és a nagyvárosokban, illetve azok agglomerációjában az ingatlan.com becslése szerint. Ezeknek a lakásoknak egy részét pedig már el is adták.
Véleményvezér
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.