Tízezer új lakás lehet érintett: óriási átrendeződés jöhet a lakáspiacon

Nem kell leállniuk azoknak a kiemelt lakásberuházásoknak, amelyek már rendelkeznek jogerős építési engedéllyel, így az ezekben lakást vásárlókat sem érinti közvetlenül a kormány mostani döntése. A felfüggesztés azokra a fejlesztésekre vonatkozik, amelyek még nem kapták meg a szükséges építési engedélyt. Ez azért is lényeges, mert a kiemelt projektek különböző ütemeiben összességében több mint tízezer új lakás megépítését tervezik Budapesten és a nagyvárosokban, illetve azok agglomerációjában az ingatlan.com becslése szerint. Ezeknek a lakásoknak egy részét pedig már el is adták.

Több mint tízezer lakást érinthetnek a kiemelt beruházások

Az ingatlan.com becslése szerint a különböző ütemeket is figyelembe véve a kiemelt projektek különböző ütemeiben több mint tízezer ezer lakás megépítését tervezhetik Budapesten, a legnagyobb vidéki városokban és azok agglomerációjában. Vannak közöttük 200–400 lakásos fejlesztések, de olyan beruházás is, amely közel 900 új otthont jelentene.

Ez a jelenlegi magyar lakásépítési volumenhez képest is jelentős mennyiség. Magyarországon 2022-ben 20 540, 2023-ban 18 647, 2024-ben 13 295, 2025-ben pedig 12 062 új lakás épült, vagyis három év alatt több mint 40 százalékkal csökkent az évente elkészülő új otthonok száma. 2026 első negyedévében 2821 új lakást adtak át, miközben 9291 lakásra adtak ki építési engedélyt vagy tettek egyszerű bejelentést.

 

A mostani döntés célja ugyanakkor nem a lakásépítések leállítása. A felfüggesztés a gyakorlatban tárgyalóasztalhoz kényszeríti a beruházókat, hogy az önkormányzatokkal és a kormányzattal is egyeztessenek, és úgy épüljenek lakások, amely minden érintett számára elfogadható. Ebben a helyzetben az önkormányzatok mozgástere nőhet, mivel a korábbi kiemelt státusz miatt jóval kisebb beleszólásuk volt az egyes fejlesztésekbe.

Szintén fontos következmény, hogy az Otthon Start Programot a döntés nem függeszti fel, így az is változatlan formában folytatódhat tovább. Közben pedig elindult a Wekerle lakásépítési program kidolgozása, aminek megtervezésére szintén az év végéig szabott határidőt a kormányzat.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo