Hiába vezették be 2026-ban a rendkívül kedvezményes, az M1 teljes szakaszára féláron megvehető matricát, az autósok jelentős hányada nem ismeri vagy nem érti az új típust – derül ki az autopalyamatrica.hu statisztikáiból. A szakportál már többször is felhívta a figyelmet arra, hogy idén sok változás történt az autópályák használatában, ezért nem szabad megszokásból vásárolni. Mivel a tapasztalatok szerint a legtöbben ebben az esetben is az utolsó pillanatra halasztják a vásárlást, jelenleg több százezer autóst érint ez a helyzet.
Az M1-es tavaly ősszel kezdődött és évekig tartó felújítása, illetve kiszélesítése miatt az érintett négy vármegyére (Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron) mindössze 15 ezer forint a matrica, vagyis 2025-höz képest körülbelül féláron használhatják az autósok a sztrádát. Azonban az autopalyamatrica.hu adataiból jól látszik, hogy az „M1 regionális” elnevezés sokak számára nem egyértelmű: a vásárlók mintegy 10 százaléka az érintett négy vármegye közül legalább kettőre vásárolt matricát, de országos szinten több százan vannak olyanok is, akik külön-külön mindegyik vármegyére megvették. Ők 14 ezer forinttal jártak rosszabbul, akik pedig három vármegyére vásároltak, több mint 6 ezer forintot buktak. Két vármegyei matrica választása esetén nincs veszteség, de plusz 310 forintért már négy vármegye fizetős útjait használhatná az autós.