A közgazdaságtan klasszikus megközelítése szerint ugyanis a védelmi célú kiadások növelése leggyakrabban éppen a jóléti kiadások kárára tehetőek meg. Egyszerű a képlet: ha többet költünk fegyverekre, akkor kevesebb maradhat oktatásra, egészségügyre és szociális kiadásokra. Ez az ún. vaj vagy ágyú dillemma. A tagállamok vezetőinek többsége ezért a társadalom tűréshatárán belül jellemzően óvatosan lavírozott a védelmi kiadások fokozatos emelése és a jóléti, szociális célú költések között. Ha azonban a jóléti intézkedések zsugorodása mentén megjelenik a lakossági elégedetlenség, akkor hamar elpárologhat a most még meglévő politikai akarat és újra stagnáló pályára léphetnek a védelmi kiadások. (Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány)
