Másik probléma az európai védelmi szektor töredezettsége, amely a beszerzésekben, képességfejlesztésekben rendre megnyilvánul. Ennek elsődleges oka, hogy Európa védelmi ipara továbbra is nemzeti logika mentén működik, nem pedig egységes európai iparként. Az országok saját „nemzeti bajnokaikat” építik és finanszírozzák, emiatt rengeteg a párhuzamos fejlesztés és a duplikáció. Az Európai Unió ebben a tekintetben is próbál segítséget nyújtani a tagállamok számára, így például a fent említett EDIRPA vagy a Magyarország által is megigényelt SAFE (Security Action for Europe) program hitelkerete is a közös beszerzés és fejlesztés ösztönzését hivatott támogatná. Az eredmények azonban egyelőre visszafogottak.

Végső kritikaként pedig a növekvő katonai kiadások fentarthatóságát is meg kell említeni. A folyamatosan emelkedő tagállami védelmi költések, valamint az uniós támogatási rendszerek iparpolitikai szempontból is fontosak, ugyanis ez a vállalatok számára hosszú távú és kiszámítható megrendelésekre fordítható le. Még mindig nem egyértelmű azonban a vállaltvezetők számára az, hogy hosszú távon is kitart-e ez a lendület. A gyártókapacitások bővítése lassú, bürokratikus és rendkívül költséges folyamat, sok vállalat pedig nem hajlandó pusztán politikai nyilatkozatokra alapozva milliárdos beruházásokat indítani. Ebben a tekintetben a legnagyobb kérdés az, hogy mekkora az európai lakosság tűréshatára, ha a védelmi költéseket a gazdasági növekedés és az elmúlt évtizedekre jellemző európai jóléti modell kárára lehet csak megvalósítani.