A 2025-ös rekorder európai védelmi költés mögött megemlítendő tényező még, hogy nem csak nemzeti szinten, de Európai Uniós szinten is előtérbe került a védelem kérdése, amelyhez Brüsszel különböző együttműködési platformokat és támogatásokat biztosít. 2023-ban megszületett az Európai Védelmi Ipari Stratégia (EDIS) amely 2035-ig ad irányt az európai védelmi iparpolitikának. 2024-ben az azonnali hiányok (lőszer, légvédelem, modernizáció) pótlására elindult az európai védelmi ipar együttműködésen alapuló beszerzés keretében történő megerősítését szolgáló eszköz (EDIRPA). Ursula von der Leyen pedig tavaly bemutatta a ReArm Europe/Készenlét 2030 programot, amely egy 800 milliárd eurót fordítana Európa felfegyverzésére, az európai védelmi ipari kapacitások fejlesztésére.
Messze még a stratégiai autonómia
Bár az európai védelmi költségvetés látványosan növekszik és a kontinens katonai képességekben is fejlődik, továbbra sem rendelkezik teljes stratégiai autonómiával. Hiába erősödik ugyanis a „Buy European” narratíva és jelennek meg az ezt az elvet követő Európai Uniós ösztönzők, a legfontosabb fegyverrendszerek tekintetében az európai államok továbbra is jelentős részben amerikai technológiára támaszkodnak. Ezek főleg olyan, magas hozzáadott értékű high-tech fegyverrendszerek – az F-35-ösökről, Patriot-rendszereken át, a HIMARS rakéta-sorozatvetőig – amelyek fejlesztése nem csak rendkívül költséges, de időigényes is lenne. Ezen probléma egyik gyökere, hogy Európa katonai K+F kiadásai továbbra is töredékét jelentik az amerikai ráfordításoknak, 2025-ben mintegy 17 milliárd eurót, szemben az amerikai közel 138 milliárd eurós szinttel, vagyis Európa az Egyesült Államok védelmi technológiai fejlesztési ráfordításainak alig egynyolcadát költi el. Amíg ezen a területen nem történik drasztikus változás nehezen hozható be Európa (védelmi) technológiai hátránya.
