Húsz éve, hogy a magyar piacgazdaság első alaptörvényének tekinthető társasági törvény megszületett, s azóta, a gazdaság változásaihoz igazodva, kétszer is megújult ez a komplex jogszabály. Dr. Sárközy Tamás jogászprofesszort, akit a törvény "atyjaként" is emlegetnek, arról kérdeztük, milyennek tartja azt a jogi környezetet, amelyben ma a magyar vállalkozásoknak működniük kell. Igaz, őt mostanában elsősorban mint a Nemzeti Sporttanács új elnökét keresik meg, ám Sárközy Tamás rögtön a beszélgetés elején leszögezi: amit a sportról el akart mondani a sajtónak, azt már elmondta, és meg is írta.

Akkor lesz érdemes erről újra beszélgetni, ha lesz eredmény - mondja -, hiszen most még csak célokról van szó. Február-márciusban azonban már látható lesz, hogy sikerül-e az állami pénzt a gyerek-, az iskolai, a diák-, a szabadidősport felé terelni, vagy nem.

És addigra az is kiderül, hogy mennyire hamar fizet a költségvetés...

Régi nemzetközi tapasztalat, hogy a jelentős mértékű változtatásokhoz a kormányok a kormányzati periódus első felében fognak hozzá, a második szakaszban inkább stabilizálnak, megpróbálják befejezni mindazt, amit a ciklus első felében elkezdtek. Tehát sok újat már nem csinálnak, és ez nem csak Magyarországra áll. Egyébként is, ebben a bizonytalan világgazdasági helyzetben a visszafogottság még indokoltabbnak látszik számukra. Ráadásul az állami kiadásokat még csökkenteni is kell. Érthető tehát, hogy a tradíciókra hajlamos, a változatlanságot amúgy is nagyon szerető államigazgatást egy kicsit serkenteni kell, én ezt a sport területén megpróbálom.

Talán nem teljesen az államigazgatás tunyaságához kapcsolódik, de azért kismértékben igen: megint napirendre került a dereguláció, elsősorban a törvénytervezetek, az adminisztratív terhek csökkentése kapcsán. Korábban ez nem elsősorban jogszabály-selejtezést és -korszerűsítést jelentett?

A deregulációt három értelemben szokták használni. Az első az úgynevezett jövőre irányuló dereguláció, tehát hogy nem csinálunk olyan jogszabályokat, amelyekben felesleges bürokratikus kötöttségek vannak, fölmérjük a társadalmi-gazdasági továbbgyűrűző hatásokat és a költségeket. A múltra irányuló dereguláció kétfajta: az egyik technikailag csak jogszabályrendezés - például az elavult szabályok hatályon kívül helyezése -, a másik azonban, ami mindig is célja volt a deregulációnak, a felesleges adminisztratív terhek megszüntetése. Nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy egy tízszázalékos adminiszratívteher-csökkenés felér egy kétszázalékos adócsökkentéssel. Az adócsökkentésnek azonban vannak határai, ezért az adminisztratív terhek mérséklése most az alapfeladat. Ez nagyon régóta folyik, csak most végre az Igazságügyi Minisztérium nemcsak tanulmányokat írat, hanem el is kezdte azokat megvalósítani. 2004-2005-ben is ezt akartuk, csak borzasztó nehezen ment előre. Most - bár még mindig nem olyan mértékben, mint ahogyan azt szeretném - mintha elindult volna ez a folyamat. A legjobb példa erre a cégeljárás, amelyben valóban nagyon jelentős adminisztratív csökkentéseket hajtottunk végre 2006-2007-ben. Persze még így is kifogásolnak egyes dolgokat, még mindig maradt feladat - lásd TEÁOR-számok -, de rengeteg felesleges adminisztrációt építettünk le, például a cégnévnél, a székhelynél, a tevékenységi köröknél, a képviseletnél és még sorolhatnám.

Idetartozik az elektronikus ügyintézés is?

Igen, főleg a gyorsaságával és azzal, hogy jóval olcsóbb lett, ami megint nem elhanyagolható szempont. Az egyszerűbb cégalapítások szerződésmintán történnek, és az elektronizáció jóvoltából egy-két napon belül a társaság létrejöhet. Az elektronikus cégeljárással nyáron még voltak problémák, de most már - és ezt az október 2-ai cégbírói értekezlet előadásain is láttam - lényegében működik már a rendszer. Vidéken kifogástalanul, Budapesten van még egy kis gond, de hozzászokunk az elektronikus cégeljáráshoz.

A jelenlegi magyar jogrendet mennyire tartja megfelelőnek? Persze megtörtént az uniós jogharmonizáció, a társasági törvényt is karbantartják, de azért a hétköznapokban van olyan érzése az embernek, hogy a piacgazdaságra való átállással a korábbi jogrend - értelemszerűen - fölborult, és még mindig nem igazán rázódott helyre.

Én ezt másképp látom. Ezek a piacgazdasági intézmények Nyugat-Európában ötven-száz év alatt alakultak ki, nálunk ez a folyamat sokkal gyorsabb volt. Magyarország európai uniós csatlakozása során a nemzetközi megítélés elég egyértelmű volt a tekintetben, hogy a magyar gazdasági jog a térségben talán a legfejlettebb. A jogalkotás szintjén is vannak persze még problémáink - például a '91-es elavult csődszabályozás vagy a bizonytalan telekkönyvi rendszer. Tehát messze nincs arról szó, hogy minden teljesen rendben lenne, de a gazdasági jogrendszerünk képes a modern piacgazdaság szolgálatára.

"Tessék megtanulni bíróság nélkül megegyezni!' - fotó: Forster Tamás

1996-ra már kiépült a magyar piacgazdasági jogrendszer, talán elsőként ebben a térségben - Németországot nem számítom, mert ott a nyugatnémet jogrendszert vezették be -, és most a polgári törvénykönyv fogja befejezni ezt a sort. Ettől kezdve a magyar jogrendszer törvényi szinten teljesen megfelel egy nyugat-európai piacgazdaság követelményeinek, sőt bizonyos területeken modernebb is, hiszen frissebb, és az Európai Unióval való konformitás is szinte teljes.

A tényeket tekintve ez valóban így van, még talán az eszünkkel tudjuk is ezt, de miért érezzük mégis másként?

Miután a papír türelmes, a jogalkotás mindig előreszalad: húzójellegű, programszerű. Mindennek a megvalósulása a jogalkalmazásban már jóval nehezebb, az emberek fejében pedig a legnehezebb. A jogtudat átalakulása, a piaci jogi kultúra kialakulása huzamosabb időt vesz igénybe. A jogalkotásról ma már egyre jobban áthelyeződik a súly a jogalkalmazásra. Nem véletlen, hogy a jogalkalmazásnak azok a hibái, amelyek korábban is megvoltak, most éleződnek ki. Most kezdték el mondani, hogy lassú, hogy bizonytalan. Korábban nem mondták, pedig akkor is így volt. Csak akkor még a szabályok létrehozásán volt a hangsúly. Most eljutottunk odáig, hogy a mennyiségi jogalkotás, a jogalkotási hajrá helyett a minőségi jogalkotás felé kellene menni, folyamatosan alkalmazkodni a változó világhoz. A másik oldalról viszont emelni kell a jogalkalmazás biztonságát, színvonalát, gyorsaságát.

A jogalkalmazás terén a szubjektív érzetek talán még negatívabbak.

Egy jogalkalmazás nem tudja elvonatkoztatni magát a társadalom általános állapotától. A politikai izgatottság - amely szerintem teljesen felesleges - bement az igazságszolgáltatásba is, de a gazdasági jog területén a legkevésbé. Ha megnézzük a polgári törvénykönyv vitájában az ellenzéki pártok eddigi nyilatkozatait, láthatjuk, hogy nem a vagyoni részt kritizálják, a gazdasági rész szinte közmegegyezésen alapszik. A cégbírói értekezlet, a társasági törvénnyel kapcsolatos különböző rendezvények is békés egyetértésben folynak, ami persze nem azt jelenti, hogy X. Y. nem kifogásolhat egy-egy paragrafust. De a gazdasági jog - szerződések, társasági jog, versenyjog - már a jogalkalmazás terén is nagyjában-egészében rendben van, szemben például a politikailag is rendkívül vitatott egyesülési joggal, gyülekezési joggal vagy a családjog egyes kritikus területeivel. A gazdaság terén a jogalkalmazás is biztonságosabb, ami nem azt jelenti, hogy nincsenek hibák. Amit a vállalkozók kifogásolnak, az inkább az adó, a terhek, a tébé-szabályozás.

Meg a jogérvényesítés sebessége.

Ezt is egy kicsit igazságtalannak tartom. Mert mindenütt, ahol jogállamiság van, ahol többfokú bírósági rendszer van, a gazdasági perek átfutási ideje hosszú. Magyarországon nem rosszabb a helyzet, mint mondjuk Ausztriában, most nem is beszélve Angliáról.

Mindenhol ilyen rettentő lassú?

Nyugat-Európában általában sokkal kevesebb a per. A peren kívüli megoldások sokkal elterjedtebbek.

Választottbíróság, mediáció?

 Igen, no meg maguk között elintézik a jogvitát. Rájöttek arra, hogy bírósághoz menni lassú, költséges, bonyodalmakkal jár. Minek? Inkább üljünk le, és beszéljük meg, egyezzünk meg. Ez sokkal erősebb. Ami viszont bíróság elé kerül - egy komolyabb gazdasági ügy -, annak jogerős elintézéséig sok idő telik el Nyugat-Európában is. Magyarországon nem csak az teszi az eljárást hosszabbá, hogy sokkal több a per, a lassan háromfokúvá váló rendszer önmagában is ezt idézi elő, de hát a jogállamért áldozatot is kell hozni. Tessék megtanulni bíróság nélkül megegyezni! Én a választottbíróságon is azzal kezdem, hogy a legegyszerűbb és legolcsóbb lenne megállapodni, majd a választottbíróság a megállapodást ítéletbe foglalja. De a megegyezés szelleme nálunk csekély. Ha nem lenne nálunk ilyen Pató Pál-féle meg fülemülepereskedés, akkor a bírósági eljárások is gyorsabbak lennének.

Teljes cikk a Piac és Profit Magazin októberi számában.