Robbanás előtt a légitaxipiac

Világszerte forradalmasítani fogják a városi közlekedést a légitaxik. A drónfuvarozás a következő évtizedben sokfelé már teljesen általános lehet. Az első járművek ugyan még csak csomagot szállítanak, de onnantól nincs megállás – az évtized végén talán már utazhatunk a repülő taxikkal. De mennyire állnak készen ennek a szolgáltatásnak a beindítására a különböző országok, térségek? Erre is kereste a választ a KPMG Aviation 2030 Air Taxi Readiness Indexe, amely négy pillér köré csoportosítva értékeli az egyes államok felkészültségét.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Amikor 1997-ben vetíteni kezdték Az ötödik elem című Luc Besson-filmet, talán eszünkbe se jutott, hogy egyszer majd mi is az ott látottakhoz hasonló légitaxikba pattanva jutunk el villámgyorsan úticélunkhoz, kikerülve a hatalmas dugókat. Most azonban úgy tűnik, ez már a nem is olyan távoli jövőben megvalósulhat. A zsúfolt városokban az ingázók és a turisták számára is új megoldásokat keresnek az utazási idő lerövidítésére, a helyből fel és leszállni képes járművek piaca a következő évtizedekben jelentős ugrás előtt áll. A piacelemzők az ágazat viszonylag gyors felfutására számítanak. A Morgan Stanley becslése szerint ez a piac 2040-re egybillió dollárra nőhet. A szektort a startupok és befektetők érdeklődése miatt egyfajta “aranyláz„ uralja, ezt pedig tovább fűtik a futurisztikus bemutatók és lélegzetelállító riportok. A fejlesztés célegyenesben van, több szolgáltató is azt tervezi, hogy három éven belül megjelenik a piacon prototípusaival.

Kép:Wikimedia
Azonban mostanra a befektetői érdeklődés már a buborék kockázatát hordozza. A Morgan Stanley egybillió dolláros becslése is jelentős csökkenés az eredeti, 2018-as másfél billió dolláros előrejelzéshez képest. A bank elemzői szerint a technológiának még meg kell másznia a szabályozás Mount Everestjét, és rengeteg kockázat rejlik a bevezetés sebességében is. „Ez arra utal, hogy a befektetőknek 20-30 éves megtérülési idővel kell számolniuk. 2050-re viszont már a legpesszimistább elemzők is globálisan több billió dolláros piacot jósolnak” – mondja Dr. Rédei Attila, a KPMG menedzsere. A szakértő hozzátette azt is, hogy az egyes régiók eltérő módon közelíthetik meg a szabályozás kérdését, így – hasonlóan a járműipari szabályozásokhoz – a globális fő irányvonalak mellett lokális adottságokkal (pl. az EU-ban várhatóan szigorúbb szabályozással) is meg kell majd küzdeniük a befektetőknek. Hol érik a siker? Egyes országokban, térségekben persze a többieknél nagyobb realitása van annak, hogy a szolgáltatás már a következő években megindul. A KPMG Aviation 2030 Air Taxi Readiness Index 25 ország felkészültségét igyekezett megbecsülni a helyből fel- és leszállni képes személyszállító járművek használatára. Az index 34 önállóan létező mérőszámot kombinál, ezeket négy témakör – a vásárlói elfogadás, az infrastruktúra, a szabályozás, valamint a technológia és innováció – köré csoportosították. Élen az Egyesült Államok, az európai elsőség Hollandiáé A kutatási rangsor első helyén az Amerikai Egyesült Államok áll számottevő fölénnyel – nem meglepő módon minden mérési szempontból a lista első felében kap helyet. A vizsgált országok közül az USA rendelkezik a legnagyobb légiforgalommal, ami nagyfokú keresletet jelez légi utazásra, emellett pedig magasan fejlett légiforgalmi irányítási infrastruktúrát is magáénak mondhat – ezek együtt stabil alapot képezhetnek a helyből fel- és leszállni képes járművek számára. A lista második helyén Szingapúr található. Itt a további fejlődés kihívásai közé tartozik a zsúfolt légtér, a trópusi klíma és a sűrűn lakott városi környezet. Mindezt ugyanakkor kompenzálja a nyílt és haladó szellemű szabályozás, és az, hogy a kormányzat teljes mértékig nyitott az új technológiák bevezetésére, ösztönzi azok használatát. A rangsor harmadik helyére – első európai országként – Hollandia került. Itt a szabályozás várhatóan uniós szinten fog megvalósulni. Az európai légiforgalommal foglalkozó hivatal a tervek szerint 2023-ra alkotja meg a helyből felszállni képes légitaxikra vonatkozó szabályokat. A ranglista negyedik helyén az Egyesült Királyság áll, mert az ország pezsgő légiipari startup közössége bízvást építhet a jelentős légi- és hadiipari hagyományokra. „Az átlagosnál szigorúbb magyar drónszabályozás azzal jár, hogy egyelőre inkább ipari és mezőgazdasági drónok terén történtek befektetések, még pedig nagyvállalatok kezdeményezésében, hiszen itt speciálisan saját létesítményekben és saját területek fölött mozoghatnak a drónok. A szabályozás szemlélete viszont némileg gátat szab a szabadabban mozgó légitaxi és áruforgalmi drónflották beindulásának, bár tény, hogy így egyelőre biztonságosabb a légtér hazánkban” – véli Dr. Rédei Attila. Dróntaxi-állomások a háztetőkön? A pontos menetrendtől függetlenül a légitaxik nagy valószínűséggel az egész világon forradalmasítani fogják a városi közlekedést a következő évtizedekben, de egyes országok a többinél felkészültebbek erre a forradalomra. A KPMG Aviation 2030 Air Taxi Readiness Index az érdekelt szereplők részéről is megemlít egyes mérlegelendő szempontokat, várható tendenciákat.

Véleményvezér

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo