Tamásné Czinege Csilla közgazdász, adótanácsadó, könyvvizsgáló. Több évtizedes szakmai tapasztalatot szerzett az adóigazgatás, az adóellenőrzés és az adózás szervezetirányításának területén. Szakmai vezetésével valósult meg az adminisztrációs terheket jelentősen csökkentő, előre kitöltött bevallások rendszere. Vezetői munkája középpontjában az ügyfélközpontú, digitális és adatvezérelt adóhatósági működés, a gazdaság fehérítését szolgáló intézkedések, valamint a szervezeti és működési innovációk megvalósítása áll. Célja egy olyan adóhivatal, amely a jogkövető adózók számára egyszerű és kiszámítható ügyintézést biztosít, miközben hatékonyan védi a költségvetési érdekeket és a tisztességes gazdasági versenyt.
Fotó: Pénzügyminisztérium
A TISZA-kormány és azon belül a Pénzügyminisztérium elkötelezett, illetve pénzügyminiszterként én személyesen is elkötelezett vagyok a hatékonyan működő, eredményes, magas szakmai színvonalat képviselő és fejlődni képes adó- és vámhatóság iránt, amit meggyőződésem, hogy mindkét szakember szavatolni tud.