Piaci visszaélést találtak az egyik energetikai cégnél

Az MNB 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a PannErgy Nyrt.-re piaci manipulációnak minősülő tőzsdei kereskedés miatt. A kibocsátó sajátrészvény-visszavásárlási ügyletei során a papírt érintő tőzsdei forgalomból olyan arányban részesedett, amivel félrevezető, hamis jelzést adhatott a befektetőknek a részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról.

Az MNB e jogsértés kapcsán felhívja a figyelmet a MAR 5. cikkében szabályozott, a részvény-visszavásárlási programokra vonatkozó mentesség intézményére. Az ott megjelölt, valamint a kapcsolódó uniós rendeletben szereplő szabályoknak történő maradéktalan megfelelés esetében ugyanis az adott kibocsátó a saját részvények visszavásárlása kapcsán mentesül a bennfentes kereskedelem és a piaci manipuláció tilalma alól. Jelen esetben ugyanakkor az MNB azt állapította meg, hogy a PannErgy Nyrt. – az erre utaló nyilvános kommunikációja ellenére –a MAR szerinti részvény-visszavásárlási programot ténylegesen nem indított, valójában tehát a piaci manipuláció alóli mentességet biztosító rezsim korlátain kívül cselekedett.

Ha egy kibocsátó – mint az jelen esetben is történt – a MAR 5. cikke szerinti részvény-visszavásárlási program keretein kívül vásárol saját részvényeket, az természetesen nem minősül automatikusan piaci manipulációnak. A nevezett uniós szabályoknak való maradéktalan megfelelés hiányában azonban a kibocsátók a saját részvényeik visszavásárlása kapcsán már nem mentesülnek a jogszabály erejénél fogva a piaci visszaélés tilalma alól, tőzsdei tevékenységüket tehát az általános szabályok szerint kell megítélni.

Kiemelten fontos tehát, hogy a kibocsátók a saját részvényekkel bonyolított, MAR 5. cikke szerinti részvény-visszavásárlási programon kívüli ügyleteik során a piaci manipulációt generálisan tiltó jogszabályi rendelkezésekre tekintettel fokozott figyelemmel járjanak el. Önmagában a tény, hogy a tranzakciók objektíven hamis vagy félrevezető jelzéseket ad(hat)tak az adott pénzügyi eszköz kínálata, kereslete vagy ára tekintetében, megállapíthatóvá teszi a piaci manipulációt.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo