Pénzügyek a járvány idején: kiket érte a legnagyobb csapás?

A fiatalokat és a nyugdíjaskorúak pénzügyeit érintette a leginkább a koronavírus-válság az utolsó negyedévben, ugyanakkor a fiatalok közel tizede óvatosabb gazdálkodással vagy félállás vállalásával növelni tudta a megtakarításait – derült ki az Intrum és a GKI kutatásaiból.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A nyugdíjasok és az infláció

„Az életkor szerinti eltérések jól mutatják, hogy a válság elsősorban a munkanélküliség és az infláció emelkedése révén veszélyezteti a háztartások anyagi biztonságát” – mondta Deszpot Károly, az Intrum Magyarország értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója. „Előbbi a fiatalokat sújtja leginkább, hiszen nehéz helyzetbe került a munkáltatók hamarabb válnak meg a pályakezdőktől, mint a már tapasztalt alkalmazottaktól. Ugyanez a probléma érinti a nyugdíjasokat is, akiknek jelentős része munkával is kiegészíti a jövedelmét, de őket idén kiemelten érinti az infláció is, az alapvető élelmiszerek és a gyógyszerek drágulása miatt. A problémát tetézte, hogy idén elmaradt a nyugdíjprémium.” – mondta.

Hozzátette viszont, az idei szokásos inflációkövető nyugdíjemelés, a tavalyi prémium várható pótlása és a februárban érkezett tizenharmadik első részlete idén részben korrigálja a válság hatásait az idősekre nézve. „Az év második felében a gazdaság újraindulására számítunk, ami miatt újra erősödhet az infláció. Ez, valamilyen rendkívüli segítség hiányában ismét hátrányosan érintheti az alacsony jövedelmű nyugdíjasokat.”

Nagy különbségek a fiatalok között

Nem meglepő módon minden korosztály igyekszik a jövedelme nagyobb részét félre tenni, vagy plusz bevételi források után nézni Magyarországon. Azok közül, akiknek a jövedelme csökkent az elmúlt évben, a legtöbben (63 százalék) a nem létfontosságú kiadásait igyekeznek csökkenteni. Szintén sokan, a válaszadók több mint negyede keresett új, részmunkaidős állást. Különösen a 22 év alatti fiatalok körében volt jellemző a plusz munka vállalása, és érdekes módon a nyugdíjaskorúak is az átlag felett (27 százaléknyian) kerestek állást.

Deszpot Károly hozzátette: „Érdekesség, hogy a 37 év alattiak közel egytizede válaszolta azt, hogy nőtt tavaly a megtakarított vagyona. Ahogy a korábbi évek felmérései, az idei adatok is azt mutatják, hogy növekszik a fiatalok pénzügyi tudatossága” – tette hozzá.

Azok a fiatalok, akik növelni tudták a megtakarításaikat, a legnagyobbrészt ezt a korábbinál óvatosabb gazdálkodással érték el, de viszonylag sokan vannak azok is, akik például plusz munka vállalása miatt többet keresnek, mint tavaly: az érintett 18-21 évesek 17 és a 22-37 évesek 29 százaléka.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo