Orbán Viktor nem emlékszik ígéreteire

Ki emlékszik már arra, hogy 12 évvel ezelőtt 2013 márciusában hatalmas csinnadratta közepette Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester aláírta az úgynevezett Budapest-szerződést. Ebben a dokumentumban, ahogy fogalmaztak, egyszer és mindenkorra rendezték a kormány és a főváros kapcsolatát.

A konfliktusnak aztán épp Orbán Viktor vetett véget, aki akkor még talán emlékezett, mit vállalt a Budapest 21 szerződésben.

Ha a Fővárosi Önkormányzat nem támogatja, akkor nem lesz Liget projekt.

Az újonnan megválasztott Fővárosi Önkormányzat pedig nem támogatta a Liget projektet, hiszen az új főpolgármester a választási kampányában a ligetvédők mellé állt és azt ígérte, ha megválasztják megakadályozza a kormányzati beruházás folytatását. Így a Liget projekt egy torzó maradt. Valami megmaradt belőle, valamit viszont elsodort a történelem.

A második ingatlanháború Ferencvárosban tört ki, ahol két telket is kinézett magának a kormány úgy, hogy semmibe vette a helyiek akaratát. Az egyiken egy sportcsarnokot kívántak építeni a 2022-es férfi kézilabda-Európa-bajnokság számára. Az MVM Dome végül megépült, amelyben a helyiek a vita végén használati jogokat kaptak, amiért is belementek a beruházásba. A másik ötlet a kínai Fudan Egyetem megépítése volt, de ez aztán rejtélyes körülmények között soha nem valósult meg. Ami biztosnak látszik, hogy 14 milliárd forint értékű állami vagyon tűnt el szőrén-szálán a projekt kapcsán.

Orbán Viktor 2013-ban, a Fidesz 23. születésnapján
Orbán Viktor 2013-ban, a Fidesz 23. születésnapján
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A harmadik ingatlanháború most a rákosrendezői telek miatt tört ki. Hatalmas értékű ingatlanról van szó, nem messze a Hősök terétől, így nem csoda, hogy ennek megszerzéséért beindultak a legnagyobb ingatlancápák. A mini-Dubaj elképzelésről igazából csak egyet lehet biztosan tudni, eléggé városidegen ötletekkel telinek tűnik. A román, gótikus, reneszánsz és barokk stílusban épült Vajdahunyad-vár közelében a stíluszavar garantált.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo