Ömlenek az izraeli fegyverek Európába

Közel 15 milliárd dolláros értékkel újabb rekordévet zárt az izraeli védelmi export, ezzel pedig öt év alatt több mint duplájára emelkedett Jeruzsálem fegyvereladásból származó bevétele. A növekedést a tavalyi évben főként a nagy értékű fegyverrendszerek iránti kereslet hajtotta, így a drónok helyett a légvédelmi eszközök váltak első számú exporttermékké.

Ez ráébresztette Izraelt arra, hogy a külföldi kitettség csökkentése érdekében bővítenie kell saját kapacitásait ebben a kritikus szektorban. Ez elsősorban a lőszergyártás és az alacsonyabb technológiájú eszközök és felszerelések gyártókapacitásainak bővítését illeti. Így a high-tech fegyverek mellett a tömeggyártású lőszerek, bombák hazai gyártása is nagy hangsúlyt kap majd.

Az izraeli védelmi minisztérium meghirdette a „kék-fehér” beszerzési politikát, amely célja a hazai gyártókapacitás növelésének ösztönzése nagyobb hazai megrendelés által. A gázai háború kezdete óta a Védelmi Minisztérium közel 30 milliárd dollár értékű megrendelést adott izraeli vállalatoknak, amely a háború előtti szinthez képest négyszeres növekedést jelent az éves hazai megrendeléseket illetően. A hazai gyártókapacitás növelése pedig várhatóan nemcsak a belföldi, de a láthatóan egyre növekvő nemzetközi kereslet kiszolgálását is segíti majd. (Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány)

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo