Nem fél az uniós pertől a kormány

A Magyarországgal szemben indított három uniós kötelezettségszegési eljárásból kettő nem előfeltétele a Nemzetközi Valutalappal tervezett tárgyalások megkezdésének - mondta Győri Enikő. Véleménye szerint a bírák nyugdíjkorhatára és az adatvédelmi hatóság függetlensége teljesen külön ügy. Az Unió szerint viszont a bizalom visszaszerzése lenne az alap.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára a Dow Jones hírügynökségnek elmondta: reméli, hogy senki nem akarja összetéveszteni a dolgokat, amelyek nem szükségszerűen kapcsolódnak a hiteltárgyalások megkezdéséhez. A kormány akceptálja, hogy a nemzeti bank függetlenségét érintő eljárás előfeltétel, de álláspontja szerint a másik kettő - a bírók nyugdíjkorhatára és az adatvédelmi hatóság függetlensége - teljesen külön ügy. A kormány jelezte, kész arra, hogy a bírók nyugdíjkorhatárának kérdését az Európai Bíróság elé vigye, ha az Európai Bizottság nem fogadja el az érvelést, miszerint nem diszkriminatív lépésről van szó, sokkal inkább olyan intézkedésről, amely valamennyi közalkalmazottra kihatással van. Az államtitkár kiemelte: természetesen nem célunk, hogy bíróságra menjünk, de nem dől össze a világ, ha az ügyek valamelyike a bíróságon végződik. Egy másik Dow Jones interjúban az államtitkár kifejtette: a kormány megteszi azokat a lépéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az államháztartás hiánya a hazai össztermék 3 százaléka alatt legyen. Hozzátette: ezért nem indokolt, hogy az Európai Bizottság szankciókat léptessen életbe az ügyben. Győri Enikő kiemelte: elfogadjuk a bizottság döntését a kohéziós alapok részleges felfüggesztéséről, de fenntartjuk azt a véleményt, hogy a mi kalkulációink eltérőek lehetnek.


Kép:EU

Az Európai Bizottság szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján azt  hangsúlyozta, ahhoz, hogy Magyarországgal megkezdődhessenek a pénzügyi megállapodást célzó tárgyalások, az ország iránti befektetői bizalomra van szükség. "Egyelőre ez a bizalom megítélésünk szerint nincs meg" - mondta Olivier Bailly. Hozzátette: azt várják Magyarországtól, hogy tegyen meg minden szükséges lépést a megfelelő jogi környezet biztosítása érdekében, "tegye lehetővé a befektetők visszatérését" és a magyar gazdaságra nehezedő nyomás csökkentését. A szóvivő szerint nem lehet egyértelműen pontokba szedni azokat az elemeket, amelyek a befektetői bizalom visszaszerzéséhez szükségesek. Megjegyezte azonban: a Magyarország ellen az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény által indított kötelezettségszegési eljárások, valamint azok a kérdések, amelyeket két külön levélben tett fel Brüsszel a magyar hatóságoknak, "részét képezik az asztalon levő kérdéseknek" a befektetői bizalomhoz szükséges jogi környezettel kapcsolatban.

Enyhül az ársokk?
Duronelly Péter szerint a beruházások visszaesésése várhatóan 5 százalékot ér el 2012-ben, az éves infláció pedig 5 százalék fölött lesz. A KSH adatai szerint márciusban a fogyasztói árak 5,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Februárban 5,9 százalékos éves inflációt mértek Magyarországon. Jelentős mértékben nőtt a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára. Az átlagosnál kevésbé drágultak az élelmiszerek és a szolgáltatások, míg a tartós fogyasztási cikkekért kevesebbet kellett fizetni. A márciusi magyarországi inflációs számok arra engednek következtetni, hogy enyhül az év eleji ársokk - vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők.

Az MSZP-s Tukacs István erre úgy reagált: a szóvivő által is szóvá tett bizalmatlanság okozza a forint árfolyamának hullámzását, gátolja a munkahelyteremtést és rontja a hitelmegállapodás esélyeit. Hozzátette: mindezt csak erősíti a kormány halogató taktikája, hogy az uniós aggályok orvoslása helyett a kabinet időhúzásra játszik. Az IMF-megállapodás feltétele, hogy a kormány egyezségre jusson az EU-val, ami belátható időn belül esélytelen a kormány jelenlegi magatartása mellett - jegyezte meg. A Budapest Alapkezelő elemzői szerint 50 százalékos az esély arra, hogy a magyar kormány még az idén tető alá hozzá az EU-val és az IMF-fel a hitelmegállapodást. A megállapodás nélkül is megoldható az államadósság ez évi finanszírozása, de magasabb áron. Figyelembe kell azonban venni, hogy a magyar pénzügyi stabilitás szempontjából kiemelten fontos a feltörekvő piacok felé irányuló tőkeáramlás, ha ez változik, az komoly gondokat idézhet elő a finanszírozásban - mondta Duronelly Péter, az alapkezelő befektetési igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

A Budapest Alapkezelő szakértői szerint a magyar gazdaság idén recesszióban lesz, egyedül az export teljesít kedvezően. A pozitív külső egyensúly ellenére a nagy külső adósság sérülékennyé teszi az országot - húzta alá a befektetési igazgató. Ha a privátszektor és az állam külső adósságát együtt számoljuk, akkor annak összege eléri a magyar GDP 160 százalékát - fűzte hozzá. Duronelly kiemelte: a jelenlegi feltételek mellett a magyar államadóság-pálya nem finanszírozható, de ezzel egyelőre a magyar gazdaságpolitika nem számol. Úgy vélte: az ország külső megítélésében, a kamatfelárak és a CDS-árazásában nem az ország folyó fizetési mérlegének alakulása, sokkal inkább a magas külső adósság játszik meghatározó szerepet. Aláhúzta: a magyar állampapírok hozama a mérlegproblémák, a magánszektor és az állam együttesen hatalmas külső adóssága miatt magas és magasan van a magyar CDS felár. Kifejtette: ha a mostani trendek esetleg megfordulnának, és a feltörekvő piacok állampapírjaiba fektető alapokba a jelenleginél kevesebb tőke áramlana, az nagy gondot jelentene a magyar államadósság finanszírozásában is. Ha egy ilyen esetben az ország nem rendelkezik egy védőhálóval, "akkor elszállunk, mint a győzelmi zászló" - mondta maliciózusan Duronelly Péter.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo