Nem véletlenül tüntetnek a gazdák Európa-szerte, mindenütt a világon esnek a gabonaárak

Januárban tovább csökkent – még ha kis mértékben is –  az élelmiszer-alapanyagok árának nemzetközi mutatója – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) közleményében. A gabona- és húsfélék ára csökkent, amely ellensúlyozta a cukor árának emelkedését.

A tejtermékek ára gyakorlatilag nem változott a decemberi értékéhez képest, ám 17,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi értékétől. Januárban a vaj és a teljes tejpor nemzetközi jegyzései főként az ázsiai vevők nagyobb kereslete miatt emelkedtek, ezzel csaknem ellensúlyozva a sovány tejpor és a sajt árának csökkenését.

További 1,7 százalékos havi csökkenésével a húsfélék árindexe már a hetedik egymást követő hónapja zárt alacsonyabban, mivel a főbb exportáló országok bőséges kínálata lefelé szorította a baromfi-, szarvasmarha- és sertéshús nemzetközi árát. Ezzel szemben a birkahús nemzetközi ára emelkedett a magas globális importkereslet és a csendes-óceáni térség vágóállat-kínálatának csökkenése miatt.

A cukor árindexe januárban 0,8 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest, az átlagosnál kevesebb csapadék az áprilistól betakarítandó brazíliai cukornádtermésre gyakorolt várható hatása miatti aggodalom, valamint a thaiföldi és indiai kedvezőtlen termelési kilátások okán.

Rekordszintű gabonatermelés 2023-ban

A világ gabonatermelése 2023-ban várhatóan eléri minden idők legmagasabb, 2 836 millió tonnás rekordértékét, ami 1,2 százalékkal több, mint 2022-ben – derül ki a FAO legfrissebb, szintén ma közzétett Gabonakínálati- és keresleti gyorsjelentésből.

A szemestermények globális termésmennyiségét minden eddiginél magasabb, 1 523 millió tonnás értékre becsülik, miután a prognózist 12 millió tonnával felfelé módosították ebben a hónapban. A felülvizsgálat nagy része a Kanadából, Kínából, Törökországból és az Amerikai Egyesült Államokból származó új hivatalos adatokat tükrözi, ahol a magasabb hozamok és a korábbi várakozásokhoz képest nagyobb betakarított területek együttesen magasabb kukoricatermelési becsléseket eredményeztek.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo