Nehéz évre számíthatunk

Rendkívül nehéz év lesz 2012 a vállalkozások számára. Az adók a GDP arányában két százalékponttal nőnek, miközben a piacok szűkülnek. Az összes közterheket figyelembe véve az állami költségvetés a nemzeti össztermék 38,5 százalékát központosítja, és osztja el újra. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint válságban indokolt az adóemelés, de a technikáján lehet vitatkozni.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

 


Fotó:PP/BartosGyula

Vámosi-Nagy Szabolcs a Piac & Profit kérdésére elmondta: az ez évi adóemelés megjelenik az árakat terhelő áfában és a jövedéki adók emelésben - ez EU-elvárás volt -, amely nemzetközi szinten nem tűnik magasnak, ám a hazai árakhoz képest az, ezenkívül nőtt a cégautó- és a gépjárműadó, valamint a cafeteria közterhe is 10 százalékkal. Az adószakértő szerint e sorba tartozik az is, hogy az adójóváírás kivezetése nagyon sok vállalkozást a bérek emelésére kényszerít. Pozitívumnak tartja viszont, hogy sikerült megőrizni a 10 százalékos társaságiadó-kulcsot. (Az adószakértővel készült korábbi interjúnkat itt olvashatja.)

Már az egykulcsos arányos személyi jövedelemadó bevezetése is komoly terhet jelentett a cégeknek, különösen ott, ahol jelentős az alacsony béren foglalkoztatottak aránya.
- Az „arányos" szó használatát nem értem. A progresszív adókulcs is arányos, progresszíven, a lineáris pedig lineárisan. Az egykulcsos szja bevezetésével immár második éve az átlagosan és az átlag alatt keresők nettó jövedelme csökkent a korábbi nettó pozíciókhoz képest. A helyzetet rontja az adójóváírás egy lépésben való kivezetése. Adószakmailag egyetértek a döntéssel: az szja tisztább és átláthatóbb lett. Társadalmi, szociális és gazdasági hatásait tekintve viszont kérdéses. Ezért kényszerülnek a munkáltatók átlagosan öt-hat százalékos béremelésre.

Képesek lesznek rá?
- Egyes ágazatok valószínűleg nem. Még nem látni, hogy az elbocsátások száma fog megugrani, vagy a munkaidő csökken, legalábbis papíron. Az is lehet, hogy mivel a törvény - amúgy helyesen - lehetővé teszi a visszamenőleges bérkompenzációt, lesznek cégek, ahol majd áprilisban emelnek bért. Az állam három eszközzel próbálja indirekt módon rákényszeríteni a kompenzációra a versenyszféra szereplőit. A munka törvénykönyvében szerepel, hogy az alkalmazottak kétharmadánál a nettó/nettó pozíció nem romolhat. Mivel ez feltétele a közbeszerzésen indulásnak és az állami pályázatokban való részvételnek, a jelentős mértékben az állami megrendelésekből élő szektorok szereplői rákényszerülnek a béremelésre. A szociális hozzájárulási adóból igényelhető kedvezményt külön kormányrendelet szabályozza, ehhez a dolgozók száz százalékánál kell kompenzálni a bérkiesést. A harmadik eszköz a támogatás, amelyre pályázni lehet, de erre kis összegek vannak. A foglalkoztatáspolitikai helyettes államtitkár legutóbb 25 milliárdról beszélt. Kérdés, hogy lesz-e több. Különösen, hogy a Malév-ügy és a Nokia kivonulása is megrendítheti a büdzsé helyzetét.

"Az „arányos" szó használatát nem értem. A progresszív adókulcs is arányos, progresszíven, a lineáris pedig lineárisan"

A cégeknek hatalmas teher a kormány szja-politikája, és a munkavállalók jelentős része is veszít. A nagyléptékű minimálbér-emelés is legfeljebb a nettó érték megőrzésére elég, reálértéken csökkennek a bérek. Ki nyer?
- Magyarországon a jövedelemtulajdonosok egynegyede minimálbér körüli jövedelmet vall be. Ennek emelése 18 százalékkal valóban sok mikro- és kisvállalat számára komoly gond, miközben a munkavállaló a 93 ezer forintból épp annyit kap kézhez, mint tavaly a 78 ezerből. Az adójóváírás kivezetése miatt nominálisan sem jelentkezik fizetésemelés. Azoknak az iparágaknak a helyzete, ahol sokan élnek minimálbérből - könnyűipari, mezőgazdasági kisvállalkozások -, aggasztó. Az első Fidesz-kormány 2000-ben egyszer már radikálisan hozzányúlt a minimálbérekhez. 2001-ben jelentősen megnőtt a munkanélküliség, a varrodák például eltűntek. A minimálbér emelése azonban tisztítja is a gazdaságot. Sokan hivatalosan minimálbéren foglalkoztatottak, valójában viszont a jövedelmük jelentős részét „zsebbe" kapják. Ebben a körben nőhet a látható jövedelem aránya.

Idén stagnálásra, egyes gazdaságkutatók szerint visszaesésre számíthatunk. Nem szerencsésebb ilyen változásokat növekedési időszakban hozni?
- Az adók emelésére soha nincs „optimális körülmény". Abban az összefüggésben egyetértek az adóemeléssel, hogy sem a költségvetési hiány, sem az államadósság tovább nem növelhető. Ez zajlik a hetvenes évek óta Magyarországon, aminek az lett az eredménye, hogy ma az adósságszolgálat megegyezik az szja-bevétellel. Mindkettő 1400 milliárd forint körüli, azaz, ha nem lenne államadósság, nem kéne szja-t fizetni. A helyzet nem tartható, de nem azért, mert az IMF nem szereti, hanem azért, mert a gyerekeink és unokáink életszínvonalát költjük el. A helyzet megváltoztatásának egyik módja az adóemelés, a másik a kiadások csökkentése. Ez sem egyszerű, és kétélű. A közigazgatásból most hatezer embert bocsátanak el. Az adóigazgatás területén már volt durva létszámcsökkentés, de ha a külföldi befektető csak hónapok múlva kap választ a kérdésére, bizonyára nem ezt az országot választja. Adóemelésre tehát szükség van, a technikáján lehet vitázni.

 


Kép:PP/BartosGyula

Az egykulcsos szja jövedelemkiesést okoz a költségvetésnek. Ez nem ellentétes az adóemelés szükségszerűségével?
- Valóban, nem biztos, hogy ez a jó gazdaságpolitika. Tény, hogy meg kell osztani a terheket, idővel azonban minden közterhet a lakosság fizet, a kérdés az, hogy mikor, és mennyit. Az egykulcsos adó vitája álvita abban az értelemben, hogy ez nem gazdasági kérdés. Azt kell eldönteni, hogy megjelenítünk-e szociálpolitikai tartalmat az szja-ban, vagy nem. A jövedelemszabályozási funkciót a mostani törvény lineárisan arányos elvonással kívánja teljesíteni, ebben az összefüggésben kiveszik a szociálpolitikát az szja-ból, igaz, nem teljes mértékben, hiszen például a családi pótlék adómentes. Nekem nem szimpatikus ez az adórendszer, amivel - durván leegyszerűsítve - csatlakoztunk a Kelethez. Tőlünk nyugatabbra nincs lineáris adórendszer. Általános vélekedés szerint nem engedhetik meg maguknak ezt a technikát, mert ez nem más, mint törvényi eszközökkel történő jövedelemátcsoportosítás a gazdagok javára, a szegények terhére. Magyarország ezt nem mondja, ahogyan Románia, Bulgária, Szlovákia és Oroszország sem. Más kérdés, hogy a progresszív adó kulcsa valóban túlságosan magas volt. Az is igaz, hogy a lakosság egynegyede fizette a jövedelemadó nagy részét - ahogyan a miniszterelnök érvelt -, de ez a durva progressziónak volt az eredménye. A felső kulcs csökkentése gazdaságpolitikailag indokolt lett volna. Amúgy idén átmenetileg sávosan progresszív az adórendszer: a 16 százalékos kulcs mellett 20,32 százalék. Jövőre válik tényleg lineárissá.

A miniszterelnök szerint az egykulcsos adóra a középosztály védelme érdekében van szükség. Ön hogy látja?
- Az egykulcsos adó nem oldotta meg az ország problémáját, és társadalompolitikai feszültségeket hozott létre. Az előnyök nem látszanak a gazdaság kifehérítése tekintetében sem. A lineáris adó ugyanis nem fehérít. Ha 100 egység bért ad a munkáltató, 27 százalék szociális foglalkoztatási adót fizet utána. A dolgozó a 100 egységből ma 18,5 százalékos saját járulékot fizet. Ha nincs személyi jövedelemadó, akkor is elmegy 45,5 százalék. Hiába csökkentem az szja-t, a magas járulékok miatt fennmarad a feketefoglalkoztatás.

Mi lett volna hatékony lépés ön szerint?
- Amennyiben lett volna tartalék a költségvetésben, értelemszerűen a foglalkoztatói tb-járulékot kellett volna csökkenteni az olcsóbb foglalkoztatás érdekében. Ezzel szemben nőttek a minimálisan fizetendő társadalombiztosítási járulékok. Az szja-kulcs csökkentése a munkáltatónak csak akkor előnyös, ha ennek következtében nőnek a nettó bérek, így nem neki kell bért emelni. Magyarországon viszont nem állt elő ez a helyzet. A lineáris adó szerintem szociális alapon akkor indokolható, ha a nagyobb jövedelemmel rendelkező máshol fizet többet.

Adminisztratív egyszerűsítést is ígért a kormány. Ez megvalósult?
- Némely pontokban. A SZÉP-kártya például jelentősen egyszerűsíti a cafeteria-juttatások kiosztását.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo