Nehéz időszakban értek el növekedést a régió mamutvállalatai

A tavalyi kedvezőtlen gazdasági klíma nyomot hagyott a régió ötszáz legnagyobb vállalatának teljesítményén is, az érintett mamutcégek összforgalma ugyan 2,5 százalékkal 1100 milliárd euróra emelkedett, azonban csak a cégek fele tudott árbevétel-növekedést elérni – derül ki a Coface hitelbiztosító minden évben megjelentő CEE Top 500 című elemzéséből.

Az ásványi anyagok, vegyi anyagok, kőolaj, műanyag és gyógyszeripari ágazat, amely hagyományosan a legnagyobb szektor, idén a második helyre esett vissza, szerény forgalomnövekedéssel, de a nettó nyereség 42,8 százalékos csökkenésével, mivel a közép- és kelet-európai olaj- és gázipari vállalatoknak kihívást jelentő feldolgozási árrésekkel kellett szembenézniük az ingadozó olajárak és a csökkenő földgázárak mellett.

A vegyes termékkörű kereskedelem dobogóra került, amit az alacsony munkanélküliség és a növekvő bérek által ösztönzött fogyasztói kereslet élénkülése támogatott.

A Coface hitelbiztosító az idén tizenhatodik alkalommal készítette el a CEE Top 500 kiadványt, amely a régió ötszáz legnagyobb vállalatát rangsorolja a forgalmuk alapján.

(MTI) 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo