Hiába a háborúk és a bizonytalanság, ez nem állítja meg a turistákat

Több százmillióan elutaztak.

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit – állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.

Az elemzés szerint míg a globális érkezések száma 2 százalékkal nőtt 2026 első negyedévében, a második negyedévben 1 százalékkal csökkent.

Globálisan az érkezések száma júniusban 3 százalékkal csökkent, amely a nyugat-európai érkezések 6 százalékos visszaesésének eredménye, részben a néhány célállomást sújtó hőhullám miatt. Délkelet-Ázsiában 5 százalékkal kevesebb érkezést mértek júniusban az ázsiai piacokról érkező gyengébb kereslet, a geopolitikai feszültségek, a közel-keleti légiközlekedési fennakadások és a megnövekedett utazási költségek miatt. Óceánia – ahol 6 százalékos volt a júniusi visszaesés – egyes célállomásait érintette a Sinlaku tájfun a második negyedévben.

Shaikha Al Nuwais, az UNWTO főtitkára a közlemény szerint elmondta: a turizmus növekedése nem állt meg, ugyanakkor a növekedés törékeny. A közel-keleti helyzet a régión túlmutató úti célokat is érintett, és egyértelműen mutatja, hogy az összekapcsolt világban az ellenállóképességet minden területen ki kell építeni, nem csak akkor, amikor már válság van – tette hozzá.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo