Mi következik ebből? Hogy a bizonytalanság a biztos, na meg az, hogy Trump mindent megtesz, legyen effektív 15 százalék körüli vám. A bizonytalanságot pedig a piac nem szereti. Viszont az elmúlt egy év megmutatta, hogy – meglepő módon – nagyobb jelentőséget tulajdonítunk ezeknek a vámoknak, mint amekkora végső hatásuk van a gazdasági növekedésre vagy éppen magukra a részvénypiacokra. Ráadásul most nagyjából nem változott semmi, az eddigi átlagos elméleti vám 16,9 százalék volt, amely decemberben valójában 10 százalék alatti effektív vámot jelentett (áruösszetételtől függ a végső átlag), ez visszaesett volna 9 százalék környékére, most pedig 15 körüli érték lehet. Szóval összességében nem sok minden változott. Ugyanakkor a részvénykockázati prémiumra való emelő hatás azért mégis és alapvetően negatív a részvényárakra, legalább ideig-óráig. (Erstemarket)