Nagy bajban a nyúlvadászok

A mezeinyúl-állomány 80-90 százaléka elpusztulhat a myxoma vírus miatt Békés vármegyében. A vakcinázás nem hatékony a betegség ellen, hosszú távon az aktív immunitás hozhatja el a megoldást – nyilatkozta az Országos Magyar Vadászkamara Békés Vármegyei Területi Szervezetének főtitkára.

Boros Ferenc elmondta, a myxomatózis nyár végén Sopron környékén jelent meg Magyarországon, Ausztriából, Burgenlandból terjedt át, ahol tavasszal igazolták a jelenlétét. A vírus nem újkeletű, az 1990-es években Angliában, 2018-ban Spanyolországban bukkant fel, 2024-ben pedig az észak-német tartományokból terjedt keletre. Magyarországon már Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád, Békés vármegyében is jelen van.

Volt olyan vadászat, ahol a mezei nyulak 80 százaléka fertőzött volt
Volt olyan vadászat, ahol a mezei nyulak 80 százaléka fertőzött volt
Fotó: Pixabay
Utóbbi helyen is jellemzően szigetszerű a megjelenése, egy békésszentandrási vadászaton például 1527 elejtett egyedből egy sem volt fertőzött, míg Dévaványán az 1080 mezei nyúl 80 százaléka mutatta a tüneteket – közölte a fővadász.

Minden négy, Magyarországon elejtett mezei nyúlból három Békés vármegyéből származik – jegyezte meg.

A myxomatózist jellemzően szúnyogok és más vérszívó rovarok terjesztik. Legszembetűnőbb tünetei a gócos elváltozások a fejen és a végtagokon, valamint a szem és az orr körül, a kötőhártya-gyulladás, továbbá az ivarszerv és a végbélnyílás ödémás kitüremkedése. A betegség emberekre nem veszélyes – hangsúlyozta a szakember.

A vadászkamara Békés vármegyei szervezete tanácskozást tartott a témában. Boros Ferenc elmondta, szakemberek szerint nincs elég hatékony oltószer a betegség ellen, az immunitás mindössze körülbelül 6 hónapig tartható fenn, így a vakcinázás nem megoldás.

Megjegyezte, az előző években – főként az Alföldet érintő nagyfokú aszály miatt – kevés volt a vitamindús zöld növényzet, emiatt a nyulak immunrendszere is legyengült. A mezei nyúlpopuláció létszáma egyébként is hullámzó, most éppen csúcson van, ilyenkor jellemzően a betegségek is jobban hatnak az állományra.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo