Most kell sietni az állami ingyenpénzért

Érdemes előre hozni a tudatosabb pénzügyekkel kapcsolatos újévi fogadalmaink megvalósítását, és még 2024 utolsó napjaiban belépni, a meglévő tagoknak pedig eseti befizetést teljesíteni valamelyik önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztárba. A kasszák mellett szól, hogy idén kiemelkedően sikeres évet zárhatnak, ráadásul az év végéhez közeledve még van néhány nap arra, hogy lehető legjobban kihasználjuk az szja-visszatérítés lehetőségét.

Egyre többen ismerik fel az öngondoskodás jelentőségét hazánkban, a pénztárszektor pedig kiemelkedő eredményekkel támogatja a takarékoskodókat nyugdíjcéljaik megvalósításában, illetve az egészségükre szánt megtakarításaik kezelésében. Immár több mint kétmillióan élvezik a tagság előnyeit, azoknak pedig, akik még csak fontolgatják a belépést, érdemes mielőbb dönteniük, hogy kihasználhassák az szja-visszatérítés lehetőségét.

„Az inflációt jelentősen meghaladó tavalyi teljesítmény után idén is pozitív reálhozamot produkáltak a nyugdíjpénztárak: a kockázatosabb portfóliók első tíz havi hozameredményei bőven kétszámjegyűek, a közepes portfóliók hozamai pedig átlagosan 8 százalék fölött járnak. Ami pedig az egészségpénztárakat illeti, 2024 minden bizonnyal új rekorddal zárul a taglétszám és az öngondoskodásra szánt befizetések tekintetében is” – emelte ki Mohr Lajos, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) elnöke.

Ahhoz, hogy a lehető legtöbb adóvisszatérítést megkaphassuk, az idei önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári befizetéseink összegének – a munkáltatói hozzájárulást is beleértve – el kell érnie a 750 ezer forintot. Ennek a 20 százaléka ugyanis az a maximális 150 ezer forint, ami visszajárhat a személyi jövedelemadóból. Természetesen a 750 ezer forintnál kevesebb éves megtakarítás esetén is jár a befizetések után számított 20 százalékos adóvisszatérítés, amiről szintén nem érdemes lemondani. Azok, akik a pénztári tagság mellett nyugdíjbiztosítással vagy nyugdíj-előtakarékossági számlával is rendelkeznek, akár 280 ezer forintot is visszakaphatnak. Akik viszont valamilyen okból nem fizetnek szja-t – például a 25 éven aluliak vagy a családi adókedvezményben részesülők –, értelemszerűen nem élhetnek az szja-visszatérítéssel.

Véleményvezér

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF 

Felelőse vélhetően nem a milliárdos csalásnak.
Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását

Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását 

A magyar külpolitikát Moszkvában írják az ukránok szerint.
A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet

A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet 

A magyar humanitárius segítség az ukránoknak minimális.
Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint?

Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint? 

Az ortodox karácsony januárban van, a nyugati keresztény pedig decemberben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo