Mire elég, ha 10 százalékos önerővel vennénk fel lakáshitelt?

Már öt banknál tudnak akár 10 százalék önerővel lakáshitelt igényelni azok a fiatalok, akik első saját otthonukat vásárolnák meg banki finanszírozással. A Bankmonitor szakértői szerint ennek azért van jelentősége, mert az egyes pénzintézetek hitelbírálati gyakorlata nagyon különböző, emiatt előfordulhat, hogy míg az egyik bank meghitelez valakit, egy másik elutasítja őt, vagy a szükségesnél kisebb hitelösszeget ad a számára.

A bankok között egyéb eltéréseket is találhatunk, ezért célszerű alaposan tájékozódnia azoknak, akik 10 százalék-os önerővel igényelnének lakáshitelt, hívják fel a figyelmet a Bankmonitor szakértői. Egyes pénzintézeteknél ugyanis minden lakásvásárlási és építési célú lakáshitelnél elérhető a lehetőség, míg máshol kizárólag a CSOK Plusz hiteleknél, valamint a CSOK Plusz hitel mellé igényelt piaci lakáshiteleknél biztosítják ezt. De olyannal is találkozni, hogy valahol 80 millió forintban maximálják az így megvásárolható ingatlan piaci értékét, míg máshol nincs ilyen limit. 

Nem mindig elég 10 százalék önerő

Ugyanakkor a Bankmonitor szakértői szerint a 90 százalékos hitelfedezeti arány nem minden esetben jelenti azt, hogy az adott ingatlan piaci értékének 90 százalékáig hiteleznek a bankok. Mégpedig azért, mert a bankok által adott hitel összege nem haladhatja meg az általuk megállapított úgynevezett hitelbiztosítéki értéket, ami a piaci értéknél mindig alacsonyabb.

Ha például egy ingatlan piaci értéke 80 millió forint, amit a bank 15 százalékkal csökkent a hitelbiztosítéki érték kiszámításakor, akkor a hitel összege nem haladhatja meg a 68 millió forintot. Vagyis a lakás hitelből történő megvásárlásához ebben az esetben legalább 12 millió forint önerő szükséges, ami a vételár 15 százaléka. Ez azonban még mindig kedvező, mert 20 százalékos minimális önerőnél 16 millió forintot kellene saját erőből előteremteni a vásárláshoz.    

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo