Mindenkinek jut az olcsóbb lakáshitelből

Tovább mérséklődhetnek a lakáshitelpiaci kamatok, a mostani 8,5 százalékkal szemben ugyanis 7,3 százalékra csökken a bankok által önkéntesen vállalt teljes hiteldíjmutató (thm) jövő januártól. Ez pedig azoknak is jó lehetőséget nyújt majd, akik nem teljesítenek meglévő gyermekre vagy gyermekvállalásra vonatkozó feltételeket, vagyis nem jogosultak az államilag támogatott, kedvezményes kölcsönökre. A lakáspiacon is élénkülést hozhat a kamatplafon csökkentés, az idén várható 110 ezer lakás adásvétel után jövőre 120-130 ezer tranzakcióra van kilátás. 

Sokaknak új ajtót nyithat a lakásvásárlásra 

“Ráfér lakáshitelpiacra az élénkülés.  Az idei első félév végén ugyanis a fennálló lakáshitelállomány 4039 milliárd forintot tett ki ez 0,3 százalékos csökkenést jelent a múlt év végi 4041 milliárdhoz képest. Az állomány visszaesésére pedig több éve nem volt példa. A 7,3 százalékos szint csak a felső határt jelenti, a bankok pedig jó eséllyel versenyezni fognak egymással, hogy ki tud minél alacsonyabb thm-mel új lakáshitelt kínálni. Fontos persze látni azt is, hogy a legkedvezőbb lakáshiteleknél már most is 7,3 százalék alatt marad a thm, éppen ezért kihagyhatatlan lépés az összehasonlítás, mielőtt jól hangzó ajánlatot fogadunk el” - mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője. 
 

Különösen azoknak lesz kedvező a kamatplafon-csökkentés, akik nem jogosultak az államilag támogatott lakáshitelekre.

Jól jön a piac élénkülése (Fotó: Depositphotos)
Jól jön a piac élénkülése (Fotó: Depositphotos)

A szakember hozzáfűzte: A 6 százalékos kamatszint lélektani határt jelent a hitelfelvételi kedvet tekintve, a kamatplafon januári 7,3 százalékra mérséklése pedig ebbe az irányba tett fontos lépés, hiszen a 7,3 százalékos vagy alacsonyabb thm már hatossal kezdődő kamatszintet jelent. A hitelfelvételi hajlandóság erősödéséhez hozzájárulhat az infláció visszahúzódása, valamint az is, hogy a fizetések várható emelkedése miatt a reálbérek megint emelkedő pályára kerülnek. 

Az elérhető hitelek berobbanthatják a lakáspiaci keresletet is

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “A hosszabb távú adatokból egyértelműen kirajzolódik az a tendencia, hogy az alacsony lakáshitel-kamatok jelentősen növelik az eladó lakások iránti érdeklődést és az adásvételek számát is. 

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo