Minden második munkavállaló számíthat jövőre béremelésre

A munkaadók többsége bizakodó a jövő évvel kapcsolatban, gazdasági stabilizálódásra számítanak, és a vállalat létszámát tekintve is többen kalkulálnak bővüléssel, mint ahányan csökkenéssel. Minden második cég tervez béremelést, a cafeteria keretösszegét pedig minden ötödik emelné jövőre – mutat rá a Profession.hu szeptemberi felmérése.

Az átlagosnál alacsonyabb a bérfejlesztést tervezők aránya az államigazgatásban működők körében, míg a külföldi magántulajdonban lévő vállalatok esetében többen terveznek bérfejlesztést, de az átlagosnál kisebb mértékű összeget jeleznek előre (7,8 százalék).

A tényleges 2025-ös béremelések feltételei

„A jövő évi tényleges bérfejlesztéseket leginkább a cégek teljesítménye fogja meghatározni” – mondta Tüzes Imre. „A jelenlegi elképzeléseket nagyban befolyásolhatja idő közben a megélhetési költségek alakulása, valamint az, hogy mennyire kényszerülnek majd rá a munkaadók a fizetések növelésére a munkaerő megtartása céljából” – tette hozzá a Profession.hu szakembere.

A cégek közel fele (45 százalék) biztosít a dolgozóinak béren kívüli juttatást is, amely az 1 milliárd forint feletti árbevételű társaságok esetében jellemzőbb (59 százalék). Ahol van cafeteria, leggyakoribb esetben (25 százalék) havi 21-30 ezer forint közötti összeget jelent a fizetésen felül, és közel ilyen elterjedt (21 százalék), hogy ez az összeg meghaladja a 81 ezer forintot is. Ennek keretösszegét jelenleg minden ötödik vállalat tervezi megemelni jövőre, átlagosan 13 százalékkal; csökkenteni mindössze a válaszadók 2 százalékánál tervezik.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo