A mai 40-56 éves magyarok körében végzett reprezentatív felmérésből kiderült, hogy nem hiába hívjuk ezt a korosztályt szendvicsgenerációnak: egyik oldalról a többnyire 30-as éveikben önállósodó gyermekeiket támogatják, másrészről pedig nyugdíjas szüleik és szeretteik gondozása is a nyakukba szakad – miközben egyre inkább aggódnak saját jövőjük miatt is. Beszédes, hogy a témában feltett számos kulcskérdésnél a nagyfokú bizonytalanságra utaló „nem tudom” válaszopció volt a legnépszerűbb, ami arra utal, hogy bár ez a korosztály egyre közelebb kerül a nyugdíjba vonuláshoz, későbbi körülményeikre sokszor nem gondolnak, főleg nem tesznek lépéseket az élhető időskor érdekében.
Félelmek és bizonytalanság – a család jelenti a stabil pontot
Saját bőrén tapasztalva az idősgondozással járó kihívásokat, az X generáció minél önállóbb nyugdíjas éveket képzel el magának, mástól érkező anyagi támogatásra a megkérdezettek nagy része egyáltalán nem támaszkodna. Ennek nagyban ellentmond, hogy 39 százalékuk elsősorban az időskori elszegényedéstől retteg, ezt pedig szorosan követi az egészségi állapot romlása, amely természetesen szintén jelentősen befolyásolja azt, mennyire is lehetnek függetlenek nyugdíjas éveikben. Miközben számos témában bizonytalanság jellemzi a 40-es, 50-es magyarokat, más területeken meglehetősen határozott véleménnyel rendelkeznek: a válaszadók több mint 48 százaléka nem tartja színvonalasnak az állami idősgondozást, a közegészségügyi ellátást pedig 58 százalékuk ítéli elégtelennek.Ebből adódik, hogy hiába szeretnének minél kevesebb terhet helyezni utódaik vállára időskorukban, az X generációs magyarok mégis a szűk családi körükre számítanak leginkább, itt viszont természetesen jelentős különbségek mutatkoznak a gyermekes és gyermektelen megkérdezettek között. A legalább egy gyermeket nevelő válaszadók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy időskorában elsősorban a családjától vár segítséget, a gyermektelenek 37 százaléka szerint viszont ők csak önmagukra hagyatkozhatnak majd nyugdíjas éveikben. Úgy tűnik tehát, hogy végső soron az elképzelésekkel ellentétben továbbra is a családra hárul a legnagyobb teher az idősgondozásban, mert az állami ellátórendszerben kevésbé bízik a korosztály – ha pedig nincs gyermekük, nincs aki átvegye az idősek ellátásával kapcsolatos feladatokat.
