Mi lesz a nyugdíjasévekben? Elszegényedéstől tartanak a középkorúak

Hazánk legnépesebb nemzedéke, a mintegy 2,5 millió főt számláló X generáció anyagi helyzetéről, megtakarításairól, valamint az idősgondozással és saját nyugdíjas korukkal kapcsolatos hiedelmeiről készített átfogó kutatást a Generali Biztosító .

Még mindig csak az X-esek fele tesz félre

A Generali felmérése arra is rámutatott, hogy – elsősorban a társadalmi berögződések miatt – az X generáció számára teljesen magától értetődő, hogy szüleiket az otthonukban ápolják, 12 százalékuk így is tesz. Saját jövőjük kapcsán szintén a személyi gondozást (40 százalék), illetve az otthoni szakápolást (31 százalék) választanák, 28 százalékuk pedig az idősek otthonában történő elhelyezéstől sem zárkózik el. Igények és elképzelések tehát ezen a téren is vannak, miközben a válaszadók 45 százaléka rendelkezik csak megtakarítással a nyugdíjas évekre, ráadásul a legjobb anyagi helyzetben lévő X-esek ötöde annak ellenére nem tesz félre, hogy megengedhetné magának.

A mai 40-es, 50-es magyarok tehát nem bíznak az állami ellátórendszerekben, nem szeretnék terhelni gyermekeiket, de alig tesznek félre vagy alakítanak ki konkrét terveket nyugodt nyugdíjas éveik biztosítása érdekében. Mi lesz így az X generációval?

Nagyon fontos megállapításokat és tanulságokat tárt fel a kutatásunk, és hűen tükröződik benne, hogy valóban egy nagyon speciális helyzetben lévő generációról beszélünk. Egyrészről a szocializmusban nőttek fel, ahol teljesen természetes volt az állam gondoskodó szerepe az élet minden területén, a rendszerváltással azonban egy sokkal bizonytalanabb környezetben találták magukat. Közös érdekünk, hogy tudatosítsuk ebben a nyugdíj felé közelítő korosztályban az öngondoskodás fontosságát, és konkrét, egyszerűen igénybevehető alternatívákat, megtakarítási és nyugdíjbiztosítási formákat mutassunk nekik
– mondta Schaub Erika, a Generali személybiztosításokért felelős igazgatósági tagja.

Véleményvezér

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo