Befordultunk
A '90-es és kétezres években a globalizáció volt a világgazdaság motorja. A 2009-es világválság miatt ez a motor aztán bedöglött, az országhatárokon átnyúló ellátóláncok - a globális értékláncok - terjedése a Világbank szerint 2008 után megállt. Több ország egyenesen programszerűen húzódott távolabb a globalizációtól, élükön Kínával, ahol Hszi Csin-ping elnök vezetésével nemzeti irányvonallá tették az állami tulajdonú vállalatok megerősítését, és a kritikus fontosságú technológiák belföldi fejlesztésének felfuttatását. Ezzel Kína, bár továbbra is export-nagyhatalom maradt, befelé fordult. Az árukivitel 2008-ban még 31 százalékát adta a GDP-jüknek, 2019-ben már csak 17-et.
Hogy a világválság után a nacionalista ideológia kerekedett felül, azt Magyarországon különösebben nem kell részletezni. Az ezzel szorosan összefonódó gazdasági nacionalizmus sem újdonság. A WSJ persze a nálunk jóval nagyobb játékosokat húzza elő: Donald Trump "vedd az amerikait" kampányát, és Narendra Modi indiai miniszterelnök "make in India, for India, for the world" programját. A cikk szerint Joe Biden megválasztott amerikai elnök is, bár Trumppal szemben a nemzetközi újranyitás híve, azzal együtt hamarosan leköszönő elődjéhez hasonlóan mégis támogatott hasonló programokat. És hát az utolsó pillanatban összejött a Brexit-megállapodás, de Nagy-Britanniától sem érdemes azt várni, hogy majd ezek után pont ők fogják megpörgetni a külkereskedelem kerekét.
A pandémia várhatóan rá fog erősíteni ezekre a már korábban meglévő trendekre, és elvezet majd egy kevésbé globalizált világhoz. Tavasszal sok országban felmerült, hogy talán túl szorosan függnek másoktól. Emlékezetes, hogy az első nagy rémületre válaszolva ekkor kezdett nagybevásárlásba a fél világ, gyógyszerek, lélegeztetőgépek, és legfőképpen orvosi maszkok és gumikesztyűk voltak mindenki bevásárlólistáján - akkorára fokozódott a nyomás az eszközöket előállító országokon, hogy átmeneti exporttilalmat kellett bevezetni ezekere a termékekre, mert félő volt, hogy ha kielégítik a nemzetközi keresletet, akkor a saját lakosságuk ellátására már nem marad semmi.
Hogy a globalizációnak, ahogy ma ismerjük, vége lehet, azt egy nyugati vezető ki is mondta: Emmanuel Macron francia elnök szerint a koronavírus "meg fogja változtatni a globalizáció természetét, amivel az elmúlt negyven évben együtt éltünk", majd hozzátette, hogy "nyilvánvaló, hogy ez a fajta globalizáció amúgy is a ciklusa végéhez ért."
Félünk
Az egészségügyi félelmek mellett az elmúlt időszakban felerősödtek a nemzetbiztonsági aggályok is. Az USA-Kína kapcsolat megromlásának egyik oka is ez volt, az amerikai fél Kína széles körű kémkedésétől tart, legyen szó drónokról, elektronikai termékekbe rejtett "plusz" mikrocsipekről vagy a fiataloknál népszerű okostelefonos alkalmazások adatgyűjtéséről. Az emlékezetes büntetővámok mellett az amerikai-kínai üzletkötések blokkolása is tovább mérgesítette a helyzetet az elmúlt időszakban. Nagy kérdés, Joe Biden és Hszi Csin-Ping mit kezd majd egymással Trump keménykedő irányvonala után.
Az USA mondjuk nincs egyedül a Kína iránti bizalmatlanságával, nem is olyan rég még az egész nyugati félteke azzal volt elfoglalva, hogy milyen fenyegetést rejthetnek a Huawei 5G-tornyai. Japán azt vizsgálja, hogyan gyengíthetné meg a Kínához fűző ellátási láncát, hogy lehetne önállóbb és önellátóbb. Közben Kína maga is elkezdte furkósbotként használni a külkereskedelmét, ahogy azt most Ausztrália tapasztalja, miután diplomáciai csörtéket követően az ázsiai óriás brutális védővámokat vetett ki egy sor ausztrál termékre, megtorpedózva ezzel a szigetország nagyon nagy részben Kínába irányuló külkereskedelmét. Nem csoda, hogy Scott Morrison ausztrál miniszterelnök is arról beszél, hogy bár a nyílt kereskedelem volt a kulcsa az évszázados prosperálásuknak, de most már ideje a gazdasági szuverenitásukra is koncentrálni.
Joe Biden hivatalba lépésével legalább a Trump alatt szintén fagyosabbá vált USA-Európa viszony felengedése eljöhet. Ez azonban várhatóan kevés lesz a globalizáció motorjának újbóli berúgásához. A gazdasági korszak, melyben felnőttünk, persze nem fog véget érni, de amikor a teljesítmény helyett az emberek a biztonságot kezdik el elsősorban értékelni, az azt jelenti, hogy a globalizáció előtt álló út következő néhány szakasza elég rázós lesz.
(WSJ)
