A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról – írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
Vitézy Dávid ismertette: a helyjegyes balatoni járatokon 1 227 969 utazást regisztráltak, 4,6 százalékkal többet, mint egy éve, az utószezonban az utasforgalom 4,3 százalékkal 192 ezerre nőtt. A főszezonban 73 626 kerékpár-helyjegy fogyott, 6,5 százalékkal több, mint egy éve. A Jégmadár járatok kerékpárhelyeinek kihasználtsága már 96,5 százalékos volt. A Balaton IC étkezőkocsijaiban 17, a Kék Hullám IC bisztrókocsijaiban 36 százalékkal több tranzakció történt, hot dogból közel 7500, üdítőből több mint 10 ezer darab fogyott – tette hozzá.
A tárca átvételekor a balatoni vasút nyári szolgáltatási színvonalát nevezte meg az egyik legfontosabb próbatételnek, és miniszteri meghallgatásán azt ígérte, hogy az elvégzett pályamunkák mellé jobb menetrend, erősebb üzemirányítás és gyorsabb haváriakezelés társul majd.
Tájékoztatása szerint a déli és északi parti vonalakon, valamint a Déli pályaudvaron összesen mintegy 27 kilométeren több mint 1 milliárd forintból történt beavatkozás. Székesfehérvár és Lepsény között 3000 tonna ágyazatot rostált a MÁV, 1400 méter sínt és 40 betonaljat cseréltek, 18 kilométeren és tucatnyi váltón végeztek szabályozást, több helyen megszűntek a lassújelek, és 120 km/órára nőtt a pályasebesség.