Az Egyesült Államok ugyanezt a 800 milliárdot költené el a saját hadseregére 1 év alatt, mint az EU kíván 5 év alatt, így pedig a leválás rövid távon lehetetlen: legalább egy évtized kell hozzá.

Első nehézség: katonák létszáma

Szinte minden európai ország szembesül azzal a nehézséggel, hogy nincs elég aktív szolgálatot teljesítő katona, és egyben az új jelentkezők száma is csekély. Ha az orosz-ukrán háború lezárása belátható időn belül megtörténik, és a lehetséges biztonsági garanciák egyike a békefenttartók küldése a frontvonalra, akkor kb. 100-150 ezer európai békefenntartóra lenne szükség (legalábbis ennyi békefenntartót kérnek az ukránok). Az nyitott kérdés, hogy Európa képes lesz-e ennyi békefenntartót biztosítani. Emellett ott van a saját határok védelmének feladata. A NATO stratégiája úgy szól, hogy ha esetleg Oroszország támad Európára a balti országokon keresztül, akkor első körben az Európában állomásozó ~70 ezer amerikai katona lépne harcba (3-7 nap alatt) és rövid időn belül (10-30 nap) további 200 ezer amerikai katona érkezne. Ez gyakorlatilag 300 ezer harca képes amerikai katonát jelent, amelyeket helyettesíteni kellene európai katonákkal amerikai kivonás esetén.

A 300 ezer amerikai katona harci ereje nagyobb, mint a 29 európai nemzeti hadseregben elosztott európai csapatok száma. Az amerikai csapatok Európába nagy létszámú, jól összehangolt hadtestek formájában érkeznek, és az amerikai stratégiai erőforrások (például hírszerzés, légierő stb.) teljes spektruma áll rendelkezésükre. Európában az Egyesült Királysággal együtt 1,47 millió aktív szolgálatot teljesítő katona van. Viszont ezek felett nincs egységes koordináció. A NATO parancsnoksági struktúrája pedig kezdetektől az amerikaiak kezében van. Ezáltal az európai döntéshozóknak két dilemmával kell szembenézniük: vagy növelni a katonák számát (legalább plusz 300 ezer fő, és plusz 100-150 ezer békefenntartó), vagy növelni a koordinációt (valamilyen egyesített európai erő). A második első ránézésre egyszerűbbnek tűnik (ismerve a toborzási problémákat), viszont itt felmerül a szuverenitás, különböző stratégiák vagy más problémás kérdések.

Második nehézség: fegyvereszközök

Viszont ez csak személyi állomány kérdése. Ami a fegyvereszközöket illeti, a balti országokban való orosz áttörés megakadályozásához szükség lenne legalább:

1 400 harckocsira,

2 000 gyalogsági harcjárműre,

700 tűzérség eszközre (155 mm-es tarackok, rakétavetők stb.),

1 millió 155-es lövedékre legalább 90 napra.

Ezt az amerikaiak jelenleg biztosítják.

Az ábra jól illusztrálja az összes európai NATO-s országok katonai erejét (beleértve Törökországot is). A katonai eszközök száma jelentősnek tűnhet, viszont fontos megjegyezni, hogy:

• az országok tulajdonában lévő eszközök eloszlása aránytalan. Például 12 európai ország egyáltalán nem rendelkezik tankokkal, míg 14 országban vadászrepülőgépek sincsenek.
• a mennyiséghez képest a minőség nem minden esetben kifogástalan.

Az Egyesült Álalmok az európai fegyvereszközök kb. 75 százalékát adja, az európai fegyverimportnak pedig a 64 százalékát. A függés tehát világos. Noha az európaiak rendelkeznek nagy mennyiségű eszközzel, azok többsége nem európai gyártmányú. De a legnagyobb kihívást az átállás során mégsem a főbb katonai eszközök (pl. harckocsik, páncélozott járművek, stb.,), hanem a logisztika és ezt kiegészítő eszközök jelenthetnek. Ennek részeként körülbelül 50-100 szállítórepülőgép, egy 10-20 műholdból álló, megfigyelésre és kommunikációra szolgáló robusztus hálózat, 20-30 üzemanyag-utántöltő tanker, 10-20 légi radarplatform, valamint több tucat elektronikus hadviselésre specializált repülőgép és földi flotta szükséges. A franciák egyedül ezt nem lennének képesek helyettesíteni.

A légierőt is teljes mértékben át kellene szervezni, még úgy is, hogy Európa vadászrepülőgépekből összeségben nem áll rosszul. A becslések szerint körülbelül 300-500 új harci repülőgépre lenne szükség, valamint le kellene cserélni a 200 amerikai F-35-öst is. Ezen túlmenően ezek az amerikai repülőgépek jelentős számú levegő-levegő (AIM-120, AIM-9X) és levegő-föld (AGM-158, GBU-53) légiharc-rakétával vannak megtámogatva, amiket ugyanúgy kellene majd pótolni. A német gyártású IRIS-T nem tudja lefedni az összes európai szükségletet. Az olyan kritikus és hiányos amerikai eszközöket is nagy részben kellene pótolni, mint hírszerzés, műholdas kommunikáció, integrált lég- és rakétavédelem, nagy hatótávolságú csapásmérők stb.

Viszont vannak olyan területek is, ahol Európa rendelkezik saját gyártású fegyverekkel is, így csak kisebb részben szorul amerikai importra.

Harckocsi állomány:a német Leopard 2 harckocsik száma Európa szerte több mint 2 000 db.

Rakétarendszerek: az európai országok nagy mennyiségben ún. LACM (Land-Attack Cruise Missile), vagyis földi célpontok elleni rakétákkal rendelkeznek, mint például francia SCALP EG és brit Storm Shadow (ezek gyakorlatilag ugyanazok) vagy a német Taurus.

Vadászrepülőgépek: noha a NATO európai országai a repülőgépek kb. felét az Egyesült Államok adják, az európaiak is rendelkeznek saját, jó minőségű vadászgépekkel. Például brit Eurofighter Typhoon, francia Rafale vagy svéd Gripen.

Fontos kérdés a nukleáris védőernyő biztosítása is. Az Egyesült Államok, becslések szerint, körülbelül 100 B-61 típusú nukleáris gravitációs bombát helyezték el öt európai országban, hat NATO-bázison: Olaszországban, Németországban, Törökországban, Belgiumban és Hollandiában. Franciaország 290, az Egyesült Királyság pedig 225 robbanófejjel rendelkezik, ami elméletileg elegendő lenne a védelem biztosításához (vagy legalább az elrettentéshez). Nemrégiben Emmanuel Macron bejelentette, hogy Németország és Lengyelország is részesülhet a védőernyőben.

Harmadik nehézség: fiskális szempont

Ha csak Ukrajnának nyújtott amerikai katonai támogatás helyettesítését nézzük 3 év alatt, akkor az Egyesült Államok 64 milliárd eurót költött Ukrajnára, az EU tagállamai pedig 50 milliárdot. Ahhoz, hogy Európa az USA lehetséges kilépését helyettesítse, a GDP további 0,12 százalékát kell költeni.

Ahhoz, hogy ezeket a terveket finanszírozni tudják, a jelenlegi GDP 2 százalékhoz képest rövid távon legalább 3,5 százalékra kell növelniük a védelmi kiadásokat. Az európai országok már hagyományosan a pénz többségét az eszközökre költik, noha a jövőbeni hadibeszerzések során inkább a személyzetre és a képzésre kellene koncentrálniuk. Emellett az európai védelmi beszerzések nincsenek összevonva, de ha ezen javítanának, sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudnák végrehajtani a szükséges fejlesztéseket. A védelmi beszerzések jelenleg elég magas áron zajlanak, azonban, ha több és rendszeres beszerzés történne, akkor az árak is csökkenhetnének.

Azzal, hogy növelni kell a védelmi kiadásokat, az országok többsége egyetért, de a kérdés továbbra is az, hogy honnan lenne a pénz. Két lehetőség van:

• vagy átcsoportosítják a pénzt más területekről,
• vagy hitelből finanszírozzák.

Az európai vezetők láthatóan inkább az utóbbit választják. Azonban egy esetleges vámháború és csekély gazdasági növekedés mellett ez nem lesz könnyű, bár vannak olyan vélemények is, hogy a katonai innovációk hosszú távon gazdasági növekedést eredményezhetnek. Nem minden EU-s tagállam örül a hitelből finanszírozásnak: például Spanyolország vagy Olaszország egyáltalán nem. Ha a felfegyverkezést államadósságból finanszírozni fogják, az tovább növelné az amúgy is magas államadósságukat.

Németország, mint a leggazdagabb EU-s tagállam ebben a kérdésben is nehézségekbe ütközik. Ahhoz, hogy 3,5 százalékra növelni tudják a védelmi ráfordításokat a mostani 80 milliárd euróról 140 milliárd euróra kell emelni. Egy olyan időszakban, amikor a német gazdaság nem jól teljesít.

Érdekességképpen, az Egyesült Államok évente körülbelül annyit költ a hadseregére, mint amennyit az Európai Unió tervez többletben elkölteni az elkövetkező 5 évben. 2024-ben például az Egyesült Államok védelmi költségvetése 886 milliárd dollár volt, ennek körülbelül 80-85 százalékát belföldi védelmi szükségletekre fordítják. Bár az Egyesült Államok, 300 milliós lakosságával és globális katonai szerepével nem összehasonlítható az európai országok helyzete, az összes EU tagállam 326 milliárd eurós európai védelmi költségvetése még jelentős távolságra van.

Normál körülmények között legalább egy évtizedre lenne szükség ahhoz, hogy Európa saját biztonságát gyorsabb ütemben képes legyen egyedül garantálni. Viszont háború van, az európai vezetők gondolkodása és cselekvési hajlama felgyorsult, ezért az átállás is felgyorsulhat. Kérdés, hogy meddig tart ki a politikai szándék, és honnan lesz minderre elegendő forrás. (Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány)