Meglepő bukást hozott a GDP-adat

2020 utolsó negyedéve a megelőző negyedévhez képest növekedést hozott, és mivel már a harmadik is plusszal zárt, így a gazdaságunk kikerült a technikai recesszióból, ahová az első félév csökkenései lökték.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt és 3,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2020-ban a GDP volumene 5,1 százalékkal elmaradt az előző évitől, amikor 4,6 százalékkal nőtt - közölte kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a negyedik negyedévben 4,3 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye éves összehasonlításban. Az előző negyedévhez mért növekedéshez leginkább az ipar, valamint az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág járult hozzá - közölte a KSH.

A GDP volumenváltozása

Negyedéves összevetésben másodszor nőtt a GDP a harmadik negyedévi 11,4 százalékos emelkedés után, amivel a gazdaság kikerült a technikai recesszióból, mivel az első negyedévben 0,4 százalékkal, a másodikban 14,6 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye.

Az éves összevetésű adatok szerint a tavalyi első negyedévben még 2,2 százalékos növekedést regisztrált a statisztika, a másodikban 13,6 százalékkal, a harmadikban pedig 4,6 százalékkal csökkent a GDP a nyers adatok szerint a negyedik negyedévi 3,7 százalékos visszaesést megelőzően.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott éves indexek az 1,9 százalékos év eleji növekedés után 13,7 százalékos és 4,8 százalékos visszaesését mutatnak a második és a harmadik negyedévre a negyedik negyedévi 4,3 százalékos csökkenés előtt.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo