Tamásné Czinege Csillát Kármán András pénzügyminiszter nevezte ki most a NAV élére és ennek kapcsán kiadott közleményéből az derül ki, hogy komoly feladatok várnak az intézményre a kormány „Tisztítótűz“ hadműveletében.
Az új kormány által meghirdett Tisztítótűz művelet és a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal példátlanul határozott fellépés a korábbi vagyonvesztések és közvagyont érintő visszaélések kivizsgálása terén. Ahhoz, hogy a NAV – az alapfeladatát ellátva – a saját eszközeivel és jogkörében eljárva hatékonyan támogatni tudja a korrupcióellenes küzdelmet, alapfeltétel a NAV megújulása, belső megtisztulása is.
Magyarán az egykori elnökhelyettesnek most az a dolga, hogy először saját háza táján sepregessen, vagyis volt és jelenlegi kollégái között kell megtalálnia azokat, akik érintettek lehetnek korrupciós ügyekben. Nem egyszerű feladat, gondoljunk csak az ukrán aranykonvoj ügyére, ahol vélhetően többszörös súlyos törvénysértés történt. Az ukránok jogi képviselője mindenestre kemény vádakat fogalmazott meg.
Hét rendbeli, aljas indokból, a sértett sanyargatásával megvalósuló jogellenes fogvatartás bűntette és kényszervallatás bűntette.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerepe központi jelentőségű volt az aranykonvoj-ügyben, mivel ez a hatóság végezte a lefoglalt vagyonnal kapcsolatos alapeljárást. Ugyanakkor a cég saját belső vizsgálata és az ügyészségi nyomozás is súlyos, rendszerszintű törvénysértéseket tárt fel a NAV működésében. Ráadásul az ügy szálai egyenesen Orbán Viktor volt miniszterelnökhöz vezetnek. Ilyen helyzetben nem egy kényelmes hely manapság a NAV vezetői széke. Akkor vajon mégis, miként lehetséges, hogy a NAV vezetői székébe egy régi-új káder került?