Meglepetés: egyvalamiről most sem akarnak lemondani a magyarok

A jelenlegi gazdasági körülmények majd’ mindannyiunk pénzügyi helyzetét érintették (98,8 százalék), olyannyira, hogy a kiadásainkat is optimalizálnunk kellett. Az átlag 2-4 területen is takarékoskodik. A jelenlegi üzemanyagárak mellett azt gondolnánk, hogy az autóhasználatot is visszafogjuk, de 66,9 százalékunk továbbra is ugyanúgy közlekedik a személyautójával, mint korábban – derül ki a Magyar Suzuki Zrt. friss kutatásából.

Vannak azért olyanok, akiknek ezen a téren is szükséges áldozatokat hoznia. A legtöbben, úgy húzzák meg a nadrágszíjat az autózásban, hogy igyekeznek csak a napi rutinra szorítkozni (43,8 százalék) az autóhasználatuk során, de akadnak olyanok is (38,5 százalék) csak bizonyos napokon, vagy napszakokban ülnek be a járművükbe. Az alternatív közlekedési módokat, mint a tömegközlekedés az eddig leginkább autóval közlekedők 17,2 százaléka építette be a mindennapi életébe. A kutatásan résztvevők 9,3 százaléka többedmagával utazik, hogy így osztozzon az üzemanyag költségeken, 6,7 százalékpedig növelte az otthoni munkavégzés arányát a korábbiakhoz képest.

Autót most csak indokolt esetben vennénk

Különböző okok miatt, de a válaszadók döntő többsége (81 százalék) nem tervez autóvásárlást 2023-ban. 49,6 százalék nem váltaná le a kocsiját, míg a műszaki állapota nem indokolja, 39,9 százalék viszont

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo