Mégis hogyan lehet most spórolni? Kevesebbet tudnak félretenni a magyarok, mint korábban

Noha a takarékoskodás általánossá vált, a magyarok mégis kevesebbet tudnak félretenni és egyre inkább a rugalmas, azonnal hozzáférhető megtakarítási megoldásokat keresik az OTP Bank kutatása szerint. A hitelintézet sajtóháttérbeszélgetésén a szakértők arról nyilatkoztak, a terület legnagyobb kihívása, hogy leszámoljanak a hiedelemmel, miszerint kis összegekkel nem éri meg belevágni a megtakarításba.  

2022 vége és 2023 eleje jelentős változásokat hozott a befektetési és megtakarítási piacon. A gazdasági bizonytalanság hatására a lakosság elkezdte visszafogni költéseit, amit az OTP Bank Öngondoskodási Index kutatása is alátámaszt.

Nehezen tudunk félretenni (Fotó: Pixabay)
Nehezen tudunk félretenni (Fotó: Pixabay)

A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 96 százaléka csökkentette kiadásait a bizonytalan időkben, ezzel párhuzamosan pedig 63 százalék úgy gondolta, hogy egyre fontosabb félretenni és előre gondolkodni a jövőbeni anyagi biztonság érdekében. A megtakarítók számának folyamatos növekedését az OTP Bank egy másik, tavalyi, megtakarítási szokásokat vizsgáló kutatása is igazolja.

A felmérésben azokat az 500 ezer forint feletti megtakarítókat kérdezték, akik rendelkeznek legalább egy banki megtakarítási termékkel. Ez a réteg a két évvel korábbi méréshez képest kibővült, a korábbi 16 százalék után jelenleg a 18-65 éves lakosság 20 százaléka (nagyjából 1,3 millió fő) sorolható ide.

„Fokozódott a bizonytalanság a magyar lakosság körében a hazai és nemzetközi gazdasági helyzettel kapcsolatban, egyre többen szeretnék rugalmas, azonnal hozzáférhető formában tartani a megtakarításaikat. A spórolás általánossá vált, de a többség kevesebbet tud félretenni, mint korábban. Az 1 millió forint alatti megtakarítók között vannak legnagyobb arányban olyanok, akik inkább megtakarításaik csökkentését, mintsem növelését tervezik, vagy várhatóan erre kényszerülnek majd” – mondta el az eseményen Takács Domokos, az OTP Bank Daily Banking területének vezetője.

Véleményvezér

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo