A gazdasági bizonytalanság sem késztette az embereket arra, hogy feladják vágyukat a munka és a magánélet egészséges egyensúlya iránt. A tavalyi évhez képest 3 százalékkal emelkedett azoknak a száma (Magyarország esetében 59 százalékra), akik nem fogadnának el olyan állást, amely hátrányosan hatna a munka-magánélet egyensúlyra, sőt, a válaszadók közel fele fel is mondana.  

A magyar válaszadók – vélhetően a nagyobb egzisztenciális kitettségük miatt – a globális átlaghoz (48 százalék) és a kelet-európai régióhoz (47 százalék) viszonyítva is kevésbé mutattak ilyen határozottságot a gyakorlatban: csupán 37 százalékuk mondana fel, ha a munkájuk akadályozná őket az élet élvezetében.

A felmondás leggyakoribb oka itthon is a jobb munkakörülmények iránti vágy, például megszabadulni a mérgező munkahelyi hangulattól (37 százalék) vagy a fejlődési lehetőség hiánya (21 százalék).

Az elégedetlenség nem mindig vezet a munkahely elhagyásához: a felmérésben résztvevők harmadánál a munkával kapcsolatos elégedetlenség „csendes kivonuláshoz” (ez az ún. quiet quitting) vezetett, azaz csak az abszolút minimumot teljesítik a munkájukban. Mindkét típusa a „felmondásnak” leginkább a fiatalabb korosztályokra jellemző egyébként.

A rugalmas munkavégzés gyakran vágy marad

A rugalmas munkavégzés továbbra is különösen fontos juttatás a munkavállalók számára. A felmérésből egyértelműen látszik, hogy már nem igazán vonzó egy olyan munkahely, ahol 9-től 17 óráig kell dolgozni, hiszen világszerte egyre több dolgozó részesíti előnyben a rugalmas munkaidőt (83 százalék) a munkavégzés helyének nagyobb szabadságával egyetemben (71 százalék).