Másfélszeresére nőhetnek a háztartások kiadásai

A kormány konvergencia programja alapján 2018-2022 között közel másfélszeresére ugorhat a háztartások fogyasztási kiadása – írja a Blokkk.com. Kérdés, hogy a bérek ezzel arányosan növekednek-e.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A kormány konvergencia programja azzal számol, hogy a következő öt esztendőben folytatódik a gazdaság növekedésénél nagyobb ütemű jövedelemkiáramlás, tehát a hó végi fizetések bőségesen fognak emelkedni továbbra is – így az árak növekedése ellenére is valamivel többet tudnak majd félretenni az emberek. Az előrejelzés szerint a következő három évben 10 százalék körüli, ezt követően 7 százalékkal nőhetnek dolgozói keresetek.

A kérdés, marad-e a növekedé

A Blokkk.com szerint a fő kérdés, hogy tartós marad-e a gazdaság 4 százalék feletti bővülése – ez lenne ugyanis a feltétele a béremelkedésnek. Ez beruházási kedvtől és az uniós támogatások rendjétől különösen függ, és nem lehet azt állítani, hogy a nemzetközi környezet oldaláról nincsenek bizonytalanságok, egy nemzetközi válságra pedig rendkívül érzékenyen reagálna a magyar gazdaság is. Az sem biztos, hogy zökkenőmentes lesz az uniós pénzek csordogálása a jövőben a magyar költségvetésbe, és a gyorsan dráguló munkaerő csábítja-e továbbra is a befektetőket.

Bátrabban vásároltak tavaly a háztartások
Főként a tartós cikkekből vásároltunk többet tavaly, idén viszont az alacsonyabb béremelkedés és gyengébb foglalkoztatottság miatt csökkenhet a lakossági fogyasztás.
Jelenleg sokkal gyorsabban nőnek a keresetek, mint a gazdaság, ennek fő oka a munkaerőhiány. A kormány lépten-nyomon hangoztatja a bérfelzárkóztatás szükségességét, ami önmagában igaz is, hiszen egyrészt megy kifelé a magyar munkaerő, másrészt a határon túlról nem vonzó a magyar munkaerő piac a munkavállalóknak (itt elég csak olyan viszonylatokra gondolni, hogy például egy szlovák munkahely is lehet vonzóbb a magyar munkavállalónak a béreket nézve, vagy miért pont ide jöjjön munkát vállalni egy román munkavállaló, ha pár kilométerrel nyugatabbra többet tud keresni).

A gazdasági teljesítménynél nagyobb béremelés egy határon túl már rombolja a versenyképességet, rontja a termelékenységet, minél korszerűtlenebb az üzemi technológia, annál inkább. A termelékenységet javító beruházásokra pedig sok vállalatnak nincs elég tőkéje.

Átalakuló fogyasztási szokások

A Blokkk.com szerint másként fogunk költekezni a jövőben, a legfontosabb változások a következők lehetnek:

  • tovább nő a webkereskedelem súlya,
  • a különféle szolgáltatások aránya (például turizmus, szabadidőtöltés) emelkedni fog a boltos kiskereskedelemmel szemben,
  • a boltos vásárlásokban nagyobb lesz az iparcikk költekezés aránya az élelmiszerekkel szemben,
  • a lakásszerzéssel kapcsolatos kiadások emelkedni fognak,
  • az autóvásárlásokra fordított kiadások is nagyobbak lesznek, de még egy darabig a használtautó beszerzés fogja uralni a piac nagyját, a vásárolt személyautók darabszámát nézve,
  • a kisboltok további teret fognak veszíteni.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo