Már nem érzik magukat biztonságban a magyar dolgozók

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legfrissebb közös kutatása a jelentős nemi eltérésekre is felhívja a figyelmet, mivel az újra elhelyezkedés sikere kapcsán jelenleg másfélszer annyi nő, mint férfi vélekedik pesszimistán. 

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A válaszadók közel fele (46 százalék) úgy véli, hogy a cég, ahol dolgozik, még több, mint öt évig megmarad, ugyanakkor a saját pozícióját már csak 33 százalék tartja ugyanennyire biztosnak. A mostani felmérés annak vizsgálatára is kitért, hogy a válaszadók véleménye szerint milyen okok befolyásolhatják a munkahelyük fennmaradásának idejét: 30 százalékuk a cég terméke, illetve szolgáltatása iránti piaci keresletet, 21 százalékuk az adott szektor általános helyzetét, 20-20 százalék pedig az ügyfelek, szerződések és megrendelések számát, illetve a cég pénzügyi helyzetét, üzleti eredményeit nevezte meg fő tényezőként. A saját pozíciójuk megítélésével kapcsolatban a legtöbben – a válaszadók kétharmada – a jó teljesítményük és a tudásuk alapján gondolják, hogy megmarad az állásuk.

„Év elejéhez képest jóval pesszimistábban vélekednek a munkavállalók egy esetleges munkahelyváltás sikerével kapcsolatban, amely abban is tükröződik, hogy a dolgozók nagy része már eleve úgy érzi, hogy a munkakeresés folyamán lényeges kérdésekben, elsősorban a fizetés terén, mindenképpen kompromisszumot kéne kötnie” – mondta el Kiss Márk István. A BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója hozzátette: a tendencia alátámasztja a KSH legfrissebb adatait, amely szerint az aktív foglalkoztatottak száma, valamint a munkanélküliségi ráta szinte semmit nem változott egy év alatt, ugyanakkor a munkakeresés átlagos időtartama emelkedett.  Véleménye szerint érezhető, hogy mind az álláskeresők, mind pedig a munkáltatók nehezített pályán mozognak, vagyis a jelöltek nem találnak megfelelő pozíciókat, a munkáltatók pedig nehezen találnak megfelelő munkavállalókat. „A munkaadók és döntéshozók számára lényeges fejlemény lehet, hogy a munkavállalók közel felének a munkahely iránt érzett lojalitása nem csak a bérezéstől, hanem olyan tényezőktől is függ, mint például a munkahelyi légkör, vagy a távolság” – tette hozzá.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo