Magyarországon ár-bér spirál működik

Továbbra is csúcs közelében a foglalkoztatottság, a hazai elsődleges munkaerőpiacon 16 ezer új munkahely jött létre egy év alatt, a közfoglalkoztatottak létszáma 14 ezer fővel csökkent, a külföldre ingázók száma pedig 13 ezerrel volt több az előző év azonos időszakához képest, így október-december átlagában a teljes foglalkoztatotti létszám 4 703 ezer fő volt.

A magyar munkaerőpiac továbbra is a korábbihoz hasonló stabil számokat produkál, a negatív belső és külső tényezők egyelőre nem gyakoroltak érdemi hatást a foglalkoztatottságra, az aktivitás is csúcson van, mivel láthatóan az inaktívak is visszatérnek a munkaerőpiacra az inflációs környezetben. A munkaerőpiaci feszesség továbbra is erős, a betöltetlen álláshelyek száma alapján továbbra is erős kereslet mutatkozik a munkaerő iránt. Az ukrajnai háború, az európai energiaválság, a kamatemelések reálgazdasági hatásai és a globális recessziós előjelek egyelőre nem jelentkeztek érdemben a munkaerőpiaci folyamatokban, ami kedvező hír a hazai piac ellenállósága szempontjából. Azonban a következő időszakban egy bekövetkező európai recesszió esetén csökkenhet a munkaerőpiaci feszessége, elsősorban a betöltetlen álláshelyek visszaesésén keresztül, amely óvatosság már most is érezhető a vállalatok részéről. A jelenlegi legakutabb kérdés, hogy az ár-bér spirált megakadályozni igyekvő jegybankok kamatemelései láthatóan még nem fejtették ki hűtő hatásukat a munkaerőpiacokra a fejlett gazdaságokban, azonban mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a munkaerőpiacok reakcióideje kifejezetten lassú, a beálló reálgazdasági, illetve pénzpiaci változások 9-12 hónapos késéssel jelenhetnek meg a munkaerő iránti keresletben. A továbbra is meglévő munkaerőkereslet egyben erősíti az aggodalmakat a továbbra is erőteljes infláció kapcsán, mivel a munkaerőpiaci feszesség jelenlegi szintje, illetve az inflációt lekövetni igyekvő évközi béremelések az amúgy is gyors bérnövekedés ütemét még tovább gyorsítják, pluszban hozzáadódva az elszabaduló energia- és alapanyag költségekhez, erősítve a vállalatok további áremelési szándékát. Visszafogott, 4 százalék környékére emelkedő munkanélküliségre számítunk az idei évben átlagosan a jelenlegi folyamatok alapján, így a kereslet némi csökkenése mellett is igaz marad, hogy a teljes foglalkoztatottság közelében áll a piac. Így a vállalatok a hatékonyság, a képzés és a termelékenység növelésének irányában kereshetik a megoldást, továbbá az energia- és egyéb költségek megugrása is a hatékonyság növelésének irányába tereli a vállalatokat, ami pozitív fejlemény a teljes nemzetgazdaság globális felzárkózása szempontjából.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo