Magyarország hamarosan elveszíthet egy fontos csatát

Európa 5 meghatározó állama (Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország és Hollandia) korábban közös nyilatkozatot adott ki, hogy hogy akár az európai uniós irányelv elfogadása nélkül is bevezeti a globális minimumadót 2023-tól. Ennek értelmében az érintett cégcsoportoknak meg kell fizetni a 15 százalékos globális minimumadót már a 2023-as évre. Az október 4-ei Ecofin ülésen érdemben nem érintették a témát, egyúttal nem várható érdemi visszarendeződés az elkötelezett országok részéről. Ez a legnagyobb német cégeket figyelembevéve akár több tízmilliárdos bevételkiesést is jelenthet egy évben a magyar költségvetés számára – foglalja össze a Niveus Consulting Group.

Magyarország korábban kinyilatkozta, hogy a globális minimumadó 2023-as bevezetését elhamarkodott és megalapozatlan döntésnek tartja, így megvétózta a bevezetés kapcsán előkészített EU irányelvet. Ugyanakkor az Európai Unió legnagyobb gazdaságai (többek között Németország és Franciaország) bejelentették, hogy mindenképpen bevezetik a globális minimumadót 2023-tól.

Ez azt jelenti, hogy a Magyarországon lévő legnagyobb német cégek tízmilliárdokat kellene, hogy fizessenek a globális minimumadó bevezetése miatt – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group adótanácsadási partnere.

A Niveus Consulting Group rövid (nem minden részletre kiterjedő) kutatása a Magyarországon lévő legnagyobb német cégek (Audi, BMW, Mercedes, Siemens, Bosch, Knorr-Bremse, stb.) effektív társasági adókulcsát vizsgálta. Ez alapján az látszik, hogy az átlagos effektív társasági adókulcs alig érte el a 3 százalékot (a természetesen jogszerűen járó különféle adókedvezmények miatt), így a 15 százalékra történő kiegészítés akár egy nagyon jelentős összeget is kitehet.

Magyarország szerint elhamarkodott a döntés a minimumadóról (Fotó: Depositphotos)
Magyarország szerint elhamarkodott a döntés a minimumadóról (Fotó: Depositphotos)

Amennyiben a meghatározó gazdaságok 2023-tól bevezetik a globális minimumadót, Magyarország pedig nem, úgy jelentős adóbevétel vándorolhat ki az országból, amit várhatóan Magyarország nem fog annyiban hagyni – jegyezte meg Bagdi Lajos.

Mit lép a kormány?

Így Magyarország kényszerpályára kerülhet és kénytelen lesz megalkotni a belső jogszabályokat az adóbevételek megóvása érdekében. Ezt vetítette elő a július 19-én elfogadott 2023-as költségvetés, amely alapján a társasági adóbevételek kapcsán közel 200 milliárd forintos növekedéssel kalkulált a kormány, amelyet a Niveus Consulting Group szerint akár a globális minimumadó, vagy az annak beszedését lehetővé tévő jogszabályok 2023-as hatályba lépése is magyarázhatna.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo